Luciano Spalletti: „Elképzelés és kitartás nélkül játszottunk”

Vágólapra másolva!
2008.09.17. 11:12
Máris megszületett a 2008-2009-es Bajnokok Ligája-sorozat első nagy meglepetése: az újonc CFR Cluj, vagyis a Kolozsvár csapata egygólos hátrányból fordítva diadalmaskodott az AS Roma otthonában. Az A-csoport másik mérkőzésén a hazai pályán játszó Chelsea nem borzolta a kedélyeket: magabiztos, 4–0-s sikert könyvelhetett el a Bordeaux ellen.
Nagy az öröm a Kolozsvárnál
Fotó: Reuters
Nagy az öröm a Kolozsvárnál
Nagy az öröm a Kolozsvárnál
Fotó: Reuters
Nagy az öröm a Kolozsvárnál

PANUCCI ÖNKRITIKUS NYILATKOZATA

„Bizonyos szituációkban jobb csendben maradni, és keményen dolgozni. Az elmúlt szezonban épp az volt az erősségünk, hogy csapatként »kifejezőek voltunk«, most azonban valami nem megy. Sokszor azt érzem, hogy nem vagyunk kiegyensúlyozottak. Azt nehéz most megmondani, hogy problémáink fizikaiak vagy más okokra vezethetők vissza. Baj van, rendeznünk kell a sorokat, nem marad más, mint kivinni a pályára a szívünket, a tudásunkat és a profizmusunkat.”
„Culio arany bal lábával kétszer is betalált Doni hálójába, statisztává minősítve a szupersztár Tottit” – jelent meg a Gazeta Sporturilor hasábjain a kedden 1–2-re végződő AS Roma–CFR Cluj találkozó után.

A hat éve még a román harmadosztályban szereplő kolozsvári csapat, amelynek a magyar Pászkány Árpád a tulajdonosa, egygólos hátrányból, a 25 éves argentin Culio két találatával fordítva verte meg a hazai csapatot.

„Veni, vidi, vici” – hirdette a ProSport román internetes sportportál, amely szerint a kolozsvári alakulat a legnagyobb meglepetést okozta eddig a Bajnokok Ligája újoncai közül.

„Senki sem gondolta volna a mérkőzés előtt, hogy nyerünk, de teljes mértékben megérdemeltük a győzelmet, és azt hiszem, itt az ideje köszönetet mondanom az Andone-stábnak” – mondta a vendégek mestere, Maurizio Trombetta, arra utalva, hogy két mérkőzéssel ezelőtt még Ioan Andone dirigálta a csapatot.

„Most az ő munkájuk gyümölcsét arattam le, és az eredmény hatalmasat lendített önbizalmunkon. A csoport második helyén állunk: nehéz lesz megőrizni a pozíciót, de ezek után nincs más hátra, mint előre” – tette hozzá Trombetta.

„Ha nincs meg az erő és az egyensúly a játékban, bármelyik csapat ellen nehéz eredményesen játszani. Nem távozom Rómából. Keményen kell dolgoznunk továbbra is, van elég alapanyag hozzá” – értékelt Luciano Spalletti, a hazaiak kapitánya.

„A CFR nemcsak jobb volt, de szerencsésebb is; mindenesetre megérdemelten vitte el a három pontot. Elképzelés és kitartás nélkül játszottunk, össze kell kapnunk magunkat” – tette hozzá az olasz bajnoki ezüstérmes együttes edzője.

A Chelsea már nem szolgáltatott ekkora meglepetést: magabiztosan verte meg a Bordeaux csapatát.

„Ez elkeserítő. Olyan keményen dolgoztunk, hogy itt lehessünk a BL-ben, a Chelsea ellen pedig egyszerűen képtelenek voltunk elég agresszíven játszani” – kesergett Laurent Blanc, a vendégek edzője.

Luis Felipe Scolari, a hazaiak mestere is kritikusan nyilatkozott: „Jól kezdtünk, megszereztük a három pontot, de túl sokat hibáztunk. Nem tartottuk eléggé ellenőrzés alatt a játékot, túl nagy teret hagytunk ellenfelünknek, különösen a második félidőben” – mondta Scolari.

ROMA–CLUJ 1–0


ROMA–CLUJ 1–1


ROMA–CLUJ 1–2


CHELSEA–BORDEAUX 1–0


CHELSEA–BORDEAUX 2–0


CHELSEA–BORDEAUX 3–0


CHELSEA–BORDEAUX 4–0

Legfrissebb hírek

Fica lába elsült, Munteanu kötényt adott a kapusnak, Muhar fejelt – videón a CFR–Paks meccs góljai

Európa-liga
2025.07.17. 21:50

Ilyet sem látni mindennap, Vécsei Bálint kétszer sem tudta belőni a tizenegyest a CFR ellen – videó

Európa-liga
2025.07.17. 21:39

Kolozsvári vereséggel búcsúzott az Európa-ligától a Paks, az Ekl-ben folytatja

Európa-liga
2025.07.17. 21:26

Bognár György négy helyen változtatott a paksi kezdőn a CFR elleni visszavágóra

Európa-liga
2025.07.17. 18:20

Bognár György szerint a védelemben biztosan lesz változás a CFR ellen

Európa-liga
2025.07.16. 20:55

Nehéz győzelemmel rajtolt a CFR a bajnokságban

Minden más foci
2025.07.13. 23:50

Közleményt adott ki a Kolozsvár ellen megsérült játékosai állapotáról a Paks

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 15:03

Kovácsik Ádám: Nem nyomtak úgy oda bennünket, hogy ne kaptunk volna levegőt

Európa-liga
2025.07.11. 08:59
Ezek is érdekelhetik