Lefegyverezték a moldovai Sheriffet: először győzött az Aktobe

Vágólapra másolva!
2008.07.16. 23:34
Kedden elkezdődött a Bajnokok Ligája 2008–2009-es szezonja. Az első nap tíz mérkőzése után szerdára négy mérkőzés maradt. Három mérkőzésen született hazai győzelem született, az egyetlen vendéggyőzelem a Dinamo Zagreb csapatához köthető.
Gólöröm zágrábi módra: a Dinamo tavaly a selejtező harmadik fordulójában vérzett el a Bremennel szemben
Fotó: Action Images (archív)
Gólöröm zágrábi módra: a Dinamo tavaly a selejtező harmadik fordulójában vérzett el a Bremennel szemben
Gólöröm zágrábi módra: a Dinamo tavaly a selejtező harmadik fordulójában vérzett el a Bremennel szemben
Fotó: Action Images (archív)
Gólöröm zágrábi módra: a Dinamo tavaly a selejtező harmadik fordulójában vérzett el a Bremennel szemben

A legnyugodtabban a grúz Tbiliszi készülhet a visszavágóra. A Dinamo 3–0-ra győzte le feröeri ellenfelét, úgy tűnik, a Runavik még ezen a szinten is könnyűnek találtatik. A grúz csapat már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést, és könnyen lehet, hogy továbbjutását is.

Az Aktobe története során másodszor indult a Bajnokok Ligája selejtezőben, és megszerezte első győzelmét. A kazah bajnok 2006-ban a lett Metalurgs-szal került párba az első körben, és rögtön ki is zuhant (1–1 és 0–1). Most azonban megvan az első siker, miután Smakov találatával legyőzték a moldáv Sheriff Tiraspolt.

A Drogheda United a második félidőben fordított az észt bajnok Levadia ellen. A nap egyetlen idegenbeli sikerét a Dinamo Zagreb aratta, a horvátok idegenben győztek észak-ír ellenfelükkel szemben. A zágrábiak a 90. percben biztosították be győzelmüket Belfastban, ezzel a Dinamo szinte a második fordulóban érezheti magát.

BAJNOKOK LIGÁJA, ELSŐ SELEJTEZŐKÖR

1. MÉRKŐZÉSEK
Dinamo Tbiliszi (grúz)–NSI Runavik (feröeri) 3–0 (Kashia 7., Gvelesiani 10., Odikadze 31.)
Aktobe Lento (kazah)–FC Sheriff (moldovai) 1–0 (Smakov 49.)
Drogheda United (ír)–Levadia Tallinn (észt) 2–1 (O. Cahill 50., Kudozovic 69., ill. Kink 27.)
Linfield (észak-ír)–Dinamo Zagreb (horvát) 0–2 (Mandzukic 19., Drpic 90.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Murata (San Marinó-i)–Göteborg (svéd) 0–5 (Söder 20., Sigurdsson 26., Wernblom 31., Jonsson 56., Selakovic 87.)
Inter Baku (azeri)–Rabotnicski (macedón) 0–0
Llanelli (walesi)–Ventspils (lett) 1–0 (Jones 12.)
Santa Coloma (andorrai)–FBK Kaunas (litván) 1–4 (Soria 56., ill. Pilibatis 10., 40, Ledesma 28., 80.)
Tampere United (finn)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 2–1 (Niemi 25., James 52.-büntetőből, ill. Beciraj 87.)
BATE Boriszov (fehérorosz)–Valur Reykjavík (izlandi) 2–0 (Bliznyuk 73., 78.)
Anorthoszisz Famagusta (ciprusi)–Pjunik Jereván (örmény) 1–0 (Frusos 72.-büntetőből)
Dudelange (luxemburgi)–Domzale (szlovén) 0–1 (Benko 47.)
Dinamo Tirana (albán)–Modrica (bosnyák) 0–2 (Miljkovic 65., Stojkovic 80.)
Valletta (máltai)–Artmedia Bratislava (szlovák) 0–2 (Cisovsky 79., 80.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik