
Fotó: Reuters
Sár, eső, ezüst: John Terry magányos sétája a Chelsea-drukkerekhez

Fotó: Reuters
Sár, eső, ezüst: John Terry magányos sétája a Chelsea-drukkerekhez
A holland szakember természetesen ezt nem kritikának szánta: ten Cate szerint elsősorban a döbbenetes balszerencsének köszönhető, hogy most nem a Chelsea, hanem a Manchester United ül Európa futballtrónján.
„Kétségbeejtő, hogy így vesztettük el a döntőt. Úgy gondolom, a második félidőben és a hosszabbításban is mi voltunk a jobbik csapat. Megvoltak a lehetőségeink, de elképesztő balszerencsénk volt. A büntetők már szerencsejátéknak számítottak, és mi húztuk a rövidebbet” – nyilatkozta.
Az asszisztensként már egy BL-trófeát a Barcelonával begyűjtött ten Cate elárulta: John Terry nem volt az eredetileg kijelölt büntetőrúgó kvintettben, bár biztos ítéletvégrehajtónak számít.
„Rettenetesen sajnálom. Hihetetlen jelenet volt. Egyszerűen elcsúszott. Egész héten gyakoroltuk a tizenegyeseket, és mindig nagyon magabiztos volt és jól lőtt” – mondta.
„Így hát meglehetősen biztosak voltunk abban, hogy berúgja. Nem volt az eredetileg kijelölt rúgók között, de van, mikor valaki nem érzi jól magát, és átadja a felelősséget. Terry elvállalta, és nagyon peches volt” – tette hozzá.
Az nyitott kérdés maradt, hogy Avram Grant eredetileg kit jelölt ki ötödik ítéletvégrehajtónak, a legvalószínűbb, hogy a kiállítás sorsára jutott Didier Drogbának kellett volna a labda mögé állnia.
Ten Cate szerint a bajnoki- és BL-hajrá bebizonyította: érdemes bizalmat szavazni a csapatnak.
„A játékosok fantasztikus munkát végeztek a szezonban. Különösen akkor elismerésre méltó a teljesítményük, ha megnézzük, mennyi kritikát kaptak. Ugyanez vonatkozik a menedzserre is, aki folyamatosan a kritika össztüzében volt” – mondta.
BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ | MANCHESTER UNITED–CHELSEA 1–1 (1–1, 1–1, 1–1) -tizenegyesekkel 6–5 |
|
|
| Helyszín: Moszkva, Luzsnyiki Stadion |
| Nézőszám: 65 000 |
| Játékvezető: Lubos Michel |
| Asszisztensek: Roman Slysko, Martin Balko (mindhárman szlovákok) |
A KEZDŐCSAPATOK | MANCHESTER UNITED | CHELSEA |
| 1 Van der Sar | 1 P. Cech |
| 6 W. Brown | 5 Essien |
| 5 R. Ferdinand | 6 Ricardo Carvalho |
| 15 Vidics | 26 Terry |
| 3 Evra | 3 A. Cole |
| 13 Hargreaves | 4 Makelele |
| 18 Scholes | 13 Ballack |
| 16 Carrick | 8 Lampard |
| 7 Cristiano Ronaldo | 10 J. Cole |
| 32 Tévez | 15 Malouda |
| 10 Rooney | 11 Drogba |
| Menedzser: | Menedzser: |
| Sir Alex Ferguson | Avram Grant |
| Gólszerző(k): Cristiano Ronaldo (27.), ill. Lampard (44.) |
| Csere: Scholes helyett Giggs (87.), Rooney helyett Nani (102.), W. Brown helyett Anderson (120+3.), ill. Malouda helyett S. Kalou (93.), J. Cole helyett Anelka (99.), Makelele helyett Belletti (120+3.) |
| Sárga lap: Scholes (22.), Ferdinand (43.), Vidics (111.), Tévez (116.), ill. Makelele (22.), Ricardo Carvalho (45+1.), Ballack (116.), Essien (119.) |
| Kiállítva: Drogba (116.) |