BL-döntő: 7000 rendőr várja a brit szurkolókat Moszkvában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.05.20. 01:18
Címkék
Moszkva és a Luzsnyiki Stadion felkészült a Bajnokok Ligája döntőjére, amelyet a Manchester United és a Chelsea játszik szerdán - jelentette be Vitalij Mutko, az új ifjúsági, idegenforgalmi és sportminiszter. Egy belügyi illetékes hozzátette: a rendőrök a legkisebb rendbontás esetén keményen fellépnek. A rettegett brit drukkerekre mintegy 7000 rendőr vigyáz majd.
Mutko különösen elégedetten szólt arról, hogy a duma külön ez alkalomból törvényben az államfőre bízta a vízummentesség elrendelését különleges esetekben, s Dmitrij Medvegyev elnök nyomban elrendelte, hogy a fináléra érkezők személyi igazolványukkal és a jeggyel beutazhatnak Oroszországba. Igaz: az engedély 72 órára szól, és aki tovább akar maradni, annak vízumot kell kiváltani. Mutko hozzátette: már a nyolcaddöntőben tanulmányozták az orosz szervek a klubok szurkolóit, mivel abból indultak ki, hogy a jegyek 75 százaléka a szervezett szurkolók között talál gazdára. A döntőt játszó két csapat összesen 42 ezer szurkolója más-más repülőtérre érkezik, s onnan 970 külön busszal egyenesen a stadionba viszik őket - bár aki akar, elmehet valamely múzeumba is. Oroszországból mintegy ötezren váltottak jegyet, és további 19 ezren az európai szövetség (UEFA) vendégeiként érkeznek. Csak a Domogyedovó repülőtérre 70 repülőgép hoz szurkolókat a meccs napján, de az első fecskék már hétfőn megérkeznek. A rettegett brit drukkerekre mintegy 7000 rendőr és további mintegy 6000 belügyi katona vigyáz majd, s a meghívott angol kollégákkal közösen külön szemmel tartják a rosszabb hírű egyéneket, azokat a vendéglátó helyeket, ahol tévén lehet nézni a meccset, valamint a szállodákat és az Északi kikötőben lévő hajókat, ahol a vendégek nagyobb számban szállnak meg. Vjacseszlav Kozlov, a moszkvai belügyi igazgatóság illetékese figyelmeztetett: jóindulatúak lesznek az orosz rendőrök a vendégekkel szemben, de a legkisebb rendbontási kísérlet esetén keményen lépnek fel. A stadionban - amelynek még a környékén sem árulnak ezen a napon szeszesitalt, még sört sem - a két klub hívei egymástól elkerített, külön szektorokban ülnek, és a külön-külön pihenőhelyen is csak saját klubjuk rajongóival érintkezhetnek. A stadionból távozni más, kiemelt meccseken is csak szektoronként, vezényszóra lehet. A rendőrség egyébként külön műveletbe kezdett, hogy még a vendégek érkezése előtt összeszedje az ez alkalomból egész Oroszországból és a FÁK-államokból Moszkvába érkezett zsebtolvajokat. A töméntelen busz akadálytalan közlekedése végett a város több jelentős főútvonalát lezárják, így az angoloknak nem, a többieknek viszont annál inkább kijut a hétköznapi moszkvai dugókból. A hétvégén Moszkvában már lehetett látni, merre mennek majd a buszok, ugyanis az úttestre sok helyen felfestették piros-sárga színekben a Bajnokok Ligája emblémáját. A moszkvaiak a hétvégétől már ismerkedhetnek a döntőt játszó két csapattal a Vörös téren tartott fesztivál keretében, ahol le is fényképezkedhetnek a Bajnokok Ligája kupájával. Erre az alkalomra a Vörös tér jelentős részét fűvel borították be, amelyen ifjúsági minifutball-bajnokságot és kapusversenyt rendeznek, és ismert futballisták tartanak mesterképzést.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik