Messi és Ronaldo kezében a továbbjutás kulcsa az El Mundo szerint

Vágólapra másolva!
2008.04.23. 14:03
A spanyol sajtó úgy véli, a Barcelona és a Manchester United BL-elődöntőbeli összecsapásán az fog dönteni a továbbjutásról, hogy Cristiano Ronaldo és Lionel Messi közül ki tud majd jobban játszani. A fiatal argentin nem vélekedik hasonlóan, szerinte az egész csapat által nyújtott teljesítmény lesz a meghatározó.
Lionel Messi nyerőember lehet a Manchester United ellen
Fotó: Reuters
Lionel Messi nyerőember lehet a Manchester United ellen
Lionel Messi nyerőember lehet a Manchester United ellen
Fotó: Reuters
Lionel Messi nyerőember lehet a Manchester United ellen

Az El Mundo című spanyol napilap szerint a Manchester United és a Barcelona közti Bajnokok Ligája-elődöntőn a kis argentin, Lionel Messi és az elegáns portugál, Cristiano Ronaldo szereplése dönthet a továbbjutásról.

„Végig akarom játszani a mérkőzést” – biztosította a Barcelona szurkolóit Messi arról, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni a Manchester United legyőzése érdekében.

A Barca fiatal klasszisa persze nem edzőjének mondta a fenti kijelentést, sőt az újságírók felé is jelezte, tiszteletben tartja Frank Rijkaard döntését.

„Jól érzem magam, felépültem a korábbi sérülésemből, és ha a mester úgy dönt, hogy lehetőséget ad nekem, akkor készen állok mind a 90 percet a pályán tölteni” – mondta.

A támadó középpályás szerényen vette tudomásul, hogy sokan tőle vagy Ronaldótól várják a továbbjutó sorsának eldöntését.

„Két csapat fog megküzdeni egymással a döntőbe jutásért, nem pedig két futballista. Ahhoz, hogy megnyerjük az összecsapást, 11 játékosnak kell jól futballoznia, nem csak egynek” – hárította el magáról a figyelmet Messi.

Hasonló véleményen volt Rijkaard is, aki szintén úgy gondolja, hogy nem csupán két sztár teljesítményén fog múlni, hogy melyik csapat jut tovább.

„A Manchester Unitedban kiváló futballisták játszanak, mint például Ronaldo, de az elődöntő eredménye nem egy játékoson fog múlni, és ez igaz mindkét együttesre” – vette le a terhet Messi válláról a holland mester.

A 20.45-kor kezdődő elődöntő kezdőcsapatait, majd online közvetítésünket itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

Videó: Lionel Messi is feltűnt a Coldplay csókkameráján

Minden más foci
2025.07.28. 20:19

„Nem futballista, hanem pénznyomtató” – a FIFA-licences ügynöknő Joao Félixről

Angol labdarúgás
2025.07.28. 18:26

Sallói egy órát kapott a vesztes bajnokin; ikszelt az eltiltott Messi nélkül az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.27. 07:32

MLS: szokatlan ok miatt tiltották el Messit és Jordi Albát

Minden más foci
2025.07.25. 19:42

Sallói akcióból, Gazdag büntetőből talált be, míg Messi duplázott az MLS-ben

Minden más foci
2025.07.20. 08:32

A szurkolók megszavazták, Cristiano Ronaldo az idény legjobbja

Minden más foci
2025.07.16. 15:05

Az Al-Naszr új edzője: Ronaldo nélkül nem lennék itt…

Minden más foci
2025.07.15. 09:41

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
2025.07.13. 09:13
Ezek is érdekelhetik