Hiába a kettős siker, elégedetlenek a Barcelona fanatikusai

Vágólapra másolva!
2008.04.10. 10:13
Azt gondolná az ember, hogy egy kettős győzelemmel és kapott gól nélkül abszolvált Bajnokok Ligája-negyeddöntő után csupa napfény az élet a katalán metropolisban, de a szurkolók megint megragadták a lehetőséget arra, hogy tüntessenek egy kicsit Frank Rijkaard ellen. A németek elszórakozott lehetőségeiket siratják, de alighanem belátják: a nagyon elszúrt hazai meccs után nem reménykedhettek sok jóban.
Kifelé a BL-ből! Akár ezt is mutathatná a játékvezető Rosetti a Schalke braziljainak, Bordonnak és Rafinhának
Fotó: Reuters/Ina Fassbender
Kifelé a BL-ből! Akár ezt is mutathatná a játékvezető Rosetti a Schalke braziljainak, Bordonnak és Rafinhának
Kifelé a BL-ből! Akár ezt is mutathatná a játékvezető Rosetti a Schalke braziljainak, Bordonnak és Rafinhának
Fotó: Reuters/Ina Fassbender
Kifelé a BL-ből! Akár ezt is mutathatná a játékvezető Rosetti a Schalke braziljainak, Bordonnak és Rafinhának

Pedig a Schalkénak bőven megvoltak a lehetőségei a vezetés megszerzésére, egyben az összesített eredmény kiegyenlítésére: Asamoah és Halil Altintop is helyzeteket rontott, nem beszélve Kevin Kuranyiról, aki képtelen volt belőni ziccereit.

Mirko Slomka szerint jobban játszott csapata, mint Gelsenkirchenben, de ez sem volt elég:

„Nagyon erősen bekezdtünk, rákényszerítettük a játékunkat a Barcára, és rengeteg lehetőségünk is volt. A második félidőben már jóval nehezebb dolgunk volt, de végig jól küzdöttünk. Sokkal jobban játszottunk, mint hazai pályán” – mondta.

A másik oldalon a lelátóról igen élesen kritizált Frank Rijkaard természetesen kitért a szurkolók reakciójára is: mikor lecserélte Bojan Krkicset, a nézők a fehér zsebkendők lengetésével és hatalmas füttykoncertjükkel egyértelműen a holland mester tudtára adták lesújtó véleményüket.

„Bojan remekül játszott, és a szurkolók imádják, de a cserékről én döntök. Nem szép, hogy kifütyülnek egy ilyen cseréért. A füttykoncert nyilván nekem és a cserének szólt, de úgy vélem, nem tesz jót egy 18 éves játékosnak, ha ilyen reakciókat hall” – nyilatkozta Rijkaard a meccs utáni sajtótájékoztatón.

A gránátvörös-kékek edzője elismerte: különösen az első játékrészben nagyon nehéz dolguk volt.

„Nagy nyomás alá helyeztek minket az első perctől, így rettentően keményen kellett küzdenünk. Jó volt a taktikájuk, Jones és Ernst uralták a középpályát, de a védelmünk szilárd volt. A második félidőre sokat javultunk” – elemezte a mérkőzést.

A Manchester United elleni álom-elődöntőn a védelemből hiányozni fog a „besárgult” Carles Puyol, Sir Alex Ferguson legnagyobb örömére. Az esélyek kiegyenlítettségét mutatja, hogy sem a Schalke, sem a Barca mestere nem tudott még tippelni sem a csata kimenetelére.

„Fogalmam nincs, mi lesz a Manchester ellen, de a Barcelonában ismét játszhat Messi, és ez szerintem nagyot fog dobni a játékukon” – mondta Slomka.

„Fizikailag remek csapat a United, nem szeretnék találgatni, hogy mi lesz ellenük. Nincs esélyes, és csak egy dolog biztos: jó focit láthatnak a nézők!” – tette hozzá Rijkaard.

BAJNOKOK LIGÁJA

NEGYEDDÖNTŐ
BARCELONA–SCHALKE 1–0 (1–0)

Helyszín: Barcelona, Camp Nou
Nézőszám: 85000
Játékvezető: Roberto Rosetti
Asszisztensek: Alessandro Griselli, Paolo Calcagno (mindhárom olasz)

A KEZDŐCSAPATOK:
1 Victor Valdés 1 Neuer
11 Zambrotta 18 Rafinha
5 Puyol 5 Bordon
21 Thuram 20 Krsztajics
22 Abidal 2 Westermann
6 Xavi 14 Asamoah
24 Yaya Touré 13 J. Jones
8 Iniesta 8 Ernst
9 Eto'o 3 Kobiashvili
27 Krkic 19 Halil Altintop
14 Henry 22 Kuranyi
Vezetőedző: Vezetőedző:
Frank Rijkaard Mirko Slomka

Gólszerző(k): Yaya Touré (43.)
Csere: Krkic helyett Giovani (73.), Yaya Touré helyett Márquez (81.), Henry helyett Gudjohnsen (91.), ill. Kobiashvili helyett Grossmüller (32.), Asamoah helyett Vicente Sánchez (69.), Rafinha helyett Larsen (76.)
Sárga lap: Puyol (64.), ill. Rafinha (10.), Westermann (26.), F. Ernst (26.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik