
Fotó: Reuters
És a 34. percben Messi a földre rogyott...

Fotó: Reuters
És a 34. percben Messi a földre rogyott...
Az már más kérdés, hogy a kezdeti rohamokat követően igencsak visszafogták magukat
Ronaldinhóék és a mérkőzés nagy részében igencsak unalmasan játék folyt. Amit azonban nem lehet elvitatni, hogy Xavi találata viszont igencsak parádésra sikeredett.
Már maga az akció is igen látványos volt, hiszen Xavi középről adta ki a labdát a 16-os bal oldali csücskénél álldogáló Ronaldinhónak, aki némi tanakodás után a mellette elrobogó Sylvinho elé játszotta azt. A brazil leszáguldott az alapvonalig, majd középre játszott, ahol az ötös bal oldali sarkánál már maga Xavi érkezett és a levegőbe felugorva, egy akrobatikus mozdulattal emelt Boruc kapus fölött a hálóba.
Külön meg kell emlékeznünk a gólpasszt jegyző Sylvinhóról, aki nem éppen alapember a Barcában, amit az is jelez, hogy nem szerepelt a Frank Rijkaard által előzetesen megadott kezdőcsapatban. Gólpassza mellett azonban teljesítménye is üdítő színfolt volt a mérkőzésen.
„Nagyon élveztem a játékot és remekül együtt tudtunk működni honfitársammal, Ronaldinhóval a bal oldalon” – nyilatkozta a meccs után a bal oldali védő, aki felfutásaival gyakran hozta zavarba a skótokat. Egy ilyen után született meg a Barca vezető - és mint később kiderült - győztes gólja is.
„Elég különleges találat volt. Igaz, jól sikerült a beadásom, de a gólhoz kellett Xabi hihetetlen mozdulata is. A szépsége mellett a fontossága is nagy volt, hiszen ezt követően már végleg eldőlt a továbbjutás és ezután már nyugodtan játszhattunk.”
Tehették már csak azért is, mert a skótok szinte semmilyen veszélyt nem jelentettek a Barca kapujára. A katalánok hálóőrének egyetlen komoly védenivalója a 91. percben volt, amikor Nakamura lövését kellett hárítania.
A meccs egyik érdekes jelenete a 34. percben zajlott, amikor egy teljesen ártalmatlan szituáció után a Barca argentin támadója,
Lionel Messi egyszer csak a fejéhez kapott, majd a földre rogyott. Ezt követően ugyan a saját lábán hagyta el a pályát, láthatóan sírva ballagott az öltözőbe.
Mint utólag kiderült, egy régebbi izomsérülése újult ki. A találkozót követően ugyan Messi már jobban érezte magát, de a szerdai orvosi diagnózis szerint combizom-szakadása van, ami miatt legalább egy hónapot ki kell hagynia, így nem játszhat BL-negyeddöntőkön sem.
Ettől függetlenül a katalán gárda bizakodva várja a pénteki sorsolást. Ezzel kapcsolatban Sylvinho sajnálatát fejezte ki, hogy a másik spanyol csapat, a Sevilla végül büntetőkkel búcsúzott. Kiemelte viszont, hogy az angol riválisok nagyon erősek, s úgy gondolta, őket jó lenne elkerülni.