Lézersugárral próbálták megzavarni Cristiano Ronaldót Lyonban

Vágólapra másolva!
2008.02.21. 16:08
A Manchester United az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) segítségét kérte abban az ügyben, hogy a szerda esti Lyon elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első mérkőzésén a francia szurkolók Cristiano Ronaldót lézersugárral zavarták. A szervezet előbb megnézi a meccsről készült felvételeket, és csak aztán dönt, hogy indít-e vizsgálatot.
www.thesun.co.uk
www.thesun.co.uk
A portugál válogatott középpályás figyelmét állítólag már a bemelegítés közben és az első játékrészben is megpróbálták a hazai drukkerek elvonni a futballról. Az ebben a szezonban is kiválóan teljesítő játékost lézersugárral zavarták a találkozó közben.

Az angol együttes vezetőedzője, Sir Alex Ferguson elmondta, hogy az esetet jelentették az UEFA-nak.
„Jelentettük az incidenst a szövetség ellenőrének még a mérkőzés előtt – mondta a skót tréner. – Még a bemelegítés közben vettük észre, és a szervezet képviselői tudomásul vették.”

Az UEFA-nál előbb az illetékesek végignézik újra a mérkőzést, mielőtt bármilyen további intézkedésbe belekezdenének.

„Várjuk a hivatalos UEFA-ellenőr beszámolóját az esetről – nyilatkozta a szervezet szóvivője. – Mindenképpen szeretnénk látni a jelentést, mielőtt akármit is tennénk.”

„Egyelőre korai lenne bármit is mondani az üggyel kapcsolatban. Előbb újra megnézzük a mérkőzést, és csak aztán döntjük el, hogy indítunk-e vizsgálatot, avagy sem.”

A szövetség egyébként a találkozó játékvezetőjének, Luis Medina Cantalejónak a jelentését is várja ebben az ügyben.

A találkozó egyébként 1-1-es döntetlennel végződött, amely a Manchester számára kedvezőbb, hiszen a visszavágót Angliában rendezik.
Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

100 millió megtekintés, a világ a Nemzeti Sportot és az M4 Sportot követte

Magyar válogatott
2025.09.17. 14:58

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33
Ezek is érdekelhetik