Arséne Wenger: Ha nem a legjobbunkat nyújtjuk, akkor kiesünk

Vágólapra másolva!
2008.02.20. 16:31
Két kapusgondokkal küzdő együttes méri össze szerda este az erejét a labdarúgó Bajnokok Ligájának nyolcaddöntőjében, az első mérkőzésen, Londonban. Arséne Wenger, az Arsenal vezetőedzője elmondta, hogy a Milan ellen mindenképpen a legjobb formáját kell hoznia együttesének, különben kiesik. A vendégeknél a korábbi híresztelésekkel ellentétben úgy néz ki, mégis Zeljko Kalac kezd a kapuban.
Arséne Wenger a hétvégi súlyos vereség után a BL-címvédő ellen kell, hogy felkészítse csapatát
Reuters
Arséne Wenger a hétvégi súlyos vereség után a BL-címvédő ellen kell, hogy felkészítse csapatát
Arséne Wenger a hétvégi súlyos vereség után a BL-címvédő ellen kell, hogy felkészítse csapatát
Reuters
Arséne Wenger a hétvégi súlyos vereség után a BL-címvédő ellen kell, hogy felkészítse csapatát

Az angol bajnoki éllovas Arsenal a nyolcaddöntő első mérkőzésén a Bajnokok Ligája címvédőjét az AC Milant fogadja. Mindkét együttesben kapusgondokkal küzdöttek az elmúlt időszakban. Az angol csapatban Manuel Almunia ujjsérülése miatt nem lesz ott a szerda esti kezdőben, helyette Jens Lehmann nevével kezdődik majd az „ágyúsok” összeállítása.

A másik oldalon Carlo Ancelotti vezetőedző talán még ennél is nagyobb problémákkal küzdött a napokban, hiszen a brazil Dida a hétvége óta hátsérüléssel bajlódik, míg a mostanság elsőszámú hálóőrnek Zeljko Kalacnak a vasárnapi edzésen kificamodott az ujja.

Így kedden még úgy nézett ki, hogy a harmincnyolc éves Valerio Fiori áll majd az olasz címvédő kapujában az első mérkőzésen, aki az elmúlt nyolc évben egyetlen bajnokin védett a piros-feketék színeiben.

Azonban a helyzet mai állása szerint az ausztrál kapust mégis összedrótozták a londoni összecsapásra, így minden bizonnyal ő kezd majd a Milanban. Emellett jó hír a vendégek háza táján, hogy Alexandre Pato, a fiatal brazil csatár felépült és újra bevethető.

„Így a párharc előtt úgy érzem egy kicsit esélytelenebbek vagyunk – nyilatkozta Arséne Wenger az „ágyúsok” vezetőedzője. – A tapasztalat mindenképpen az ő javukra billenti a mérleg nyelvét, és tavaly megnyerték a sorozatot. Mindig nagy kihívást jelent a címvédővel játszani. Ha nem a legjobbunkat nyújtjuk a Milan ellen, akkor kiesünk."

A statisztikák szerint is nagy összecsapásra lehet számítani, hiszen az Arsenal a legutóbbi tizenhét otthoni Bajnokok Ligája találkozón nem szenvedett vereséget, ráadásul ezeken a találkozókon mindössze hat gólt kaptak. A londoniak a legutóbbi tíz olasz együttes elleni meccsükből hatszor nyertek hazai pályán.

A milánói alakulat pedig az utolsó tizenkét BL-meccse mindegyikén szerzett gólt, és a az elmúlt hét alkalommal, mikor angol csapat keresztezte az útját, négyszer győztesen hagyta el a pályát és csupán egyszer kapott ki.
Legfrissebb hírek

A Milan büntetőt rontott, a Juve sorozatban harmadszor ikszelt

Olasz labdarúgás
9 perce

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Pulisic volt a Milan nyerőembere az Udinese otthonában

Olasz labdarúgás
2025.09.20. 22:42

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32
Ezek is érdekelhetik