Michael Ballack és Nicolas Anelka is szerepelhet a BL-ben

Vágólapra másolva!
2008.02.01. 12:11
A Daily Mirror szerint a Chelsea már kialakította azt a keretet, amely a tavaszi szezonban szerepel a Bajnokok Ligájában. A kupasorozat második részében már ott lesz Michael Ballack és Nicolas Anelka, a német ősszel sérülése miatt nem került be, a francia pedig még a Boltonban játszott. Az ősszel nevezett játékosok közül Steve Sidwell és Claudio Pizarro hiányzik.
Michael Ballack (balra) hosszú sérülése után remek formában tért vissza
Reuters
Michael Ballack (balra) hosszú sérülése után remek formában tért vissza
Michael Ballack (balra) hosszú sérülése után remek formában tért vissza
Reuters
Michael Ballack (balra) hosszú sérülése után remek formában tért vissza

Michael Ballackot és Nicolas Anelkát is nevezi a Bajnokok Ligája tavaszi küzdelmeire a Chelsea együttese – adta hírül a Daily Mirror című lap a csapathoz közel álló, de meg nem nevezett informátorára hivatkozva.

A német középpályás és a francia csatár az ősszel nem lépett pályára a BL-ben, mivel előbbi sérült volt, utóbbi pedig a Bolton együttesét erősítette.

Anelka ráadásul a Wanderers színeiben az UEFA-kupában pályára lépett, de miután az idei szezontól az európai szövetség lehetőséget ad arra, hogy csapatonként egy-egy játékos a másik kupasorozatban is szerepelhessen. A Chelsea egyébként két UEFA-kupa-szereplőt is igazolt a télen, így a Lokomotiv Moszkvától érkező Braniszlav Ivanovics ennek látja kárát, őt már nem nevezheti Avram Grant.

Két játékos ellenben kiesett az őszi keretből, a szakvezetés Steve Sidwell és Claudio Pizarro szolgálataira nem tart igényt a tavaszi BL-küzdelmek során.
„Sidwellék jól dolgoznak, de a csapatnak Michael Ballackra és Nicolas Anelkára van szüksége” – mondta a már korábban is idézett informátor.
Legfrissebb hírek

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Öt angol csapat már biztosan ott lesz a következő BL-idényben, de lehet, hogy hét is

Angol labdarúgás
2025.04.09. 10:45

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52

Kulcsfontosságú napok előtt a Barcelona, csodát tenne a Leverkusen és a Feyenoord

Bajnokok Ligája
2025.03.11. 09:29

„Nagyon erős csapatunk van, de össze kell szednünk magunkat” – a Dortmund gólszerzője, Karim Adeyemi

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:14
Ezek is érdekelhetik