A Sevilla szerezte meg végül az első helyet a Bajnokok Ligája H csoportjában, miután idegenben 3-0-ra veret a Slavia Praha csapatát. A másik találkozón az Arsenal hazai környezetben fektette két vállra a Steua Bucurestit. A mérkőzések után Arsene Wenger elmondta, csapata bármely együttest képes lesz megverni a nyolcaddöntőben. Manule Jimenez most félretenné a BL-t, s csak a spanyol bajnoksággal foglalkozna.

Reuters
Diaby szerezte meg a vezetést az Arsenalnak

Reuters
Diaby szerezte meg a vezetést az Arsenalnak
A Bajnokok Ligája utolsó játéknapján lényegi esemény nem történt a H csoportban. A két esélyes csapat - A Sevilla és az Arsenal - egyaránt győzött, s várhatja a nyolcaddöntők december 21-i sorsolását.
Arsene Wenger, a londoni alakulat menedzsere szerint csapata végig uralta a Steua Bucuresti ellen 2-1-re megnyert találkozót, ám a játékosok nem voltak elég pontosak a kapu előtt - ez akadályozta meg a nagyobb különbségű győzelmet.
A találkozó után a francia edző érthetően inkább a folytatásról beszélt, Wenger úgy gondolja, az Arsenal mindenki ellen eséllyel szállna harcba.
"A következő kör egy remek lehetőség lesz. Úgy hiszem, és nagyjából biztos vagyok benne, hogy meg tudunk verni bárkit" - nyilatkozta a mérkőzés után, illetve a nyolcaddöntők sorsolása előtt Wenger, aki hozzátette: lassan felépülnek a sérültek, így a csapat februárban sokkal jobb lesz, mint most.
Marius Lacatus felemás érzelmekkel konstatálta a Londonban történteket, a szakvezető meglátása szerint főleg a szünet után futballozott jól a Steua.
"Nagyon jól játszottunk a második félidőben, de nem tudtunk egyenlíteni. Az első játékrészben nagyon rosszak voltunk, nem tudtunk problémát okozni az Arsenalnak és túl sok hibát vétettünk" - szólt a román mester értékelése.
A csoport másik mérkőzésén a Slavia Praha megpróbált visszavágni a Spanyolországban elszenvedett vereségért a Sevillának, ám Manule Jimenez csapata ellen szerdán esélye sem volt.
"Néhány játékosunk nem harcolt kellőképpen ma este, úgyhogy csak saját magunkat okolhatjuk, hogy nem sikerült egy jobb eredményt elérnünk" - szomorkodott érthetően a 3-0-ra elveszített mérkőzés után Karel Jarolim.
A Sevilla főleg második félidei játékának köszönhette a sikert.
"Nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel. Megérdemeltük, különösképpen a második játékrészben játszottunk jól. Nem tudom melyik csapat lenne a megfelelő a számunkra, de most el is kell felejtenünk a Bajnokok Ligáját és csak a bajnokságra, illetve a Spanyol Kupára kell fókuszálnunk" - jelölte ki az útirányt Manuel Jiménez, a Sevilla vezetőedzője.
BAJNOKOK LIGÁJA

Arsenal | Steaua | |
1 Lehmann | 1 Zapata | |
3 Sagna | 13 Emerghara | |
10 Gallas | 3 Goian | |
6 Senderos | 5 Rada | |
30 Traoré | 15 Nesu | |
32 Walcott | 25 Neaga | |
17 Song | 8 Petre | |
15 Denilson | 20 Lovin | |
2 Diaby | 14 Cristocea | |
26 Bendtner | 10 Dica | |
11 Van Persie | 9 Badea | |
Vezetőedző: | Vezetőedző: | |
Arséne Wenger | Marius Lacatus |
Csere: Van Persie helyett Eduardo (65.), Diaby helyett Eboué (71.), Sagna helyett Diarra (71.), ill. Cristocea helyett Surdu (57.), Neaga helyett Zaharia (64.), Badea helyett Golanski (81.)
Sárga lap: Bendtner (39.), ill. Neaga (38.)
BAJNOKOK LIGÁJA

Slavia Praha | Sevilla |
28 Vaniak | 13 De Sanctis |
19 Krajcík | 4 Daniel Alves |
3 Brabec | 31 Lolo |
17 Suchy | 15 Mosquera |
4 Hubácek | 3 Dragutinovic |
11 Smicer | 7 Jesús Navas |
21 Belaid | 11 Renato |
2 Tavares | 18 Martí |
16 Pudil | 17 Diego Capel |
23 Volesák | 12 Kanouté |
20 Ivana | 22 Koné |
Vezetőedző: | Vezetőedző: |
Karel Jarolim | Manuel Jiménez |
Csere: Smicer helyett Jablonsky (a szünetben), Volesák helyett Necid (66.), Pudil helyett Gaucho (74.), ill. Koné helyett Luis Fabiano (59.), Renato helyett Maresca (64.), Kanouté helyett Duda (70.)
Sárga lap: Krajcík (72.), ill. Dragutinovic (56.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik