Magabiztos, ám korántsem könnyed győzelemmel nyert a Liverpool

Vágólapra másolva!
2007.11.28. 23:02
Fontos három ponthoz jutott az angol gárda, hiszen a Rafa Benítez együttesének csak a győzelem esetén maradhatott esélye a továbbjutásra. Fernando Torres vezetést szerzett ugyan a hazaiaknak, de Lisandro Lopez egyenlített. A második félidőben szinte csak a Liverpool akarata érvényesült, és Peter Crouch beállását követően magabiztosan nyerte a találkozót.
Fernando Torres második gólja előtti pillanatban
Fernando Torres második gólja előtti pillanatban
Fernando Torres második gólja előtti pillanatban
Fernando Torres második gólja előtti pillanatban


LIVERPOOL – FC PORTO
Menekülés a győzelembe. Akár ezzel a jelszóval is pályára léphettek a Liverpool játékosai, hiszen az angolok továbbjutási esélyei kizárólag a Porto legyőzésével maradhatott életben. Nos, Rafa Benítez csapata ennek szellemében kezdte a mérkőzést, és rögvest átvette a játék irányítását.

Igaz, a portugálok sem feltartott kézzel futottak ki az Anfield Road gyepére, hiszen Lucho González és Ricardo Quaresma ritmusváltásaival folyamatos koncentrációra ösztönözte a vörösök védelmét. Valódi helyzetet nem tudtak ugyan kialakítani a hazaiak, ennek ellenére Fernando Torres a 19. percben – Steven Gerrard szögletét követően – megszerezte a vezetést, és továbbra is többet birtokolták a labdát.

Amilyen váratlanul szerzett vezetést a Liverpool, olyannyira meglepetésként szolgált a Porto egyenlítése. A gólok után mindkét együttes kitámadott, változatos mezőnyjáték folyt a pályán, ám a helyzetekkel továbbra is fukarkodtak a csapatok. Csupán Lisandro Lopez újabb lehetősége érdemelt említést, de a gólszerző 15 méterről a kapu mellé gurított.

A második félidő elején kizárólag a portóiak térfelére korlátozódott a játék, ám az angolok továbbra sem kerültek közel a kékek kapujához. Talán a meddő mezőnyfölényt veszélyesebbre cserélendő, Rafa Benítez a pályára küldte Peter Crouch-ot, folyamatos légiveszélyt teremtve Hélton kapuja előtt.

A portóiak ekkor már megelégedtek a védekezéssel, és szinte át sem lépték a felezővonalat. Fernando Torres újabb gólja aztán megváltoztatta a mérkőzés menetét. A spanyol légiós csodálatos találata után az angolok újabb gólokkal, pillanatok alatt eldöntötték a mérkőzést, míg a portói gárda csupán annak örülhetett, hogy megtartotta vezető pozícióját az A csoportban.

BESIKTAS – OLIMPIQUE MARSEILLE
Vessünk egy pillantást a csoport másik mérkőzésére is, hiszen koránt sem mindegy, hogyan várhatják a csoport utolsó játéknapját a csapatok. Bár a Besiktas az utolsó helyen szerénykedett a forduló előtt, a törökök már az első félidőben jelezték, nem mondtak le a továbbjutásról, és Rodrigo Tello 27. percben szerzett góljával vezetést szerzett, és Taye Taiwo a második játékrészben egyenlített ugyan, a Besiktas létfontosságú győzelmét jelentő találatot, a brazil Bobo jegyezte, így aztán semmi sem dőlt el a csoportban.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, A CSOPORT, 5. FORDULÓ

Helyszín: Liverpool, Anfield Road
Nézőszám: 44000
Játékvezető: Roberto Rosetti (olasz)
Asszisztensek: Alessandro Griselli, Paolo Calcagno (olaszok)
LIVERPOOL PORTO
25 Reina 1 Hélton
3 Finnan 12 Bosingwa
23 Carragher 4 Stepanov
4 Hyypiä 2 Bruno Alves
17 Arbeloa 5 Cech
11 Benayoun 6 Paulo Assuncao
8 Gerrard 11 Mariano González
20 Mascherano 8 Lucho González
19 Babel 25 Kazmierczak
10 Voronyin 7 Quaresma
9 Fernando Torres 9 Lisandro López
Vezeteőedző: Vezeteőedző:
Rafa Benitez Jesualdo Ferreira
Gólszerző: Fernando Torres (19., 78.), Gerrard (84.), Crouch (87.), ill. Lisandro Lopez (33.)
Csere: 10 Voronyin helyett 7 Kewell (63.), 11 Benayoun helyett 15 Crouch (71.) 19 Babel helyett 18 Kuyt (84.), ill. 25 Kazmierczak helyett 16 Raul Meireles (65.), 11 Mariano González helyett 17 Szektiui (77.), 6 Paulo Assuncao helyett 23 Postiga (81.)
Sárga lap: Hyypiä (37.), ill. Paulo Assuncao (48.), Stepanov (82.), Quaresma (91.)

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, A CSOPORT, 5. FORDULÓ

Helyszín: Inönü Stadion
Nézőszám:
Játékvezető: Luis Medina Cantalejo (spanyol)
Asszisztensek: Victoriano Giráldez Carrasco, Jesus Calvo Guadamuro (spanyolok)
BESIKTAS MARSEILLE
1 Rüstü 30 Mandanda
22 Ali Tandogan 24 Bonnart
8 Baki Mercimek 15 Zubar
58 Ibrahim Toraman 4 J. Rodriguez
19 Ibrahim Üzülmez 32 Givet
14 Tello 28 Valbuena
18 E. Cissé 19 Cana
17 Ricardinho 7 Be. Cheyrou
21 Serdar Özkan 10 Zenden
10 Delgado 22 Nasri
13 Bobo 11 Niang
Vezetőedző: Vezetőedző:
Ertugrul Saglam Eric Gerets
Gólszerző: Tello (27.), Bobo (88.), ill. Taiwo (65.)
Csere: E. Cissé h. Koray Avci (20.), Ricardinho h. Ibrahim Akin (66.), Serdar Özkan h. Márcio Nobre (75.), ill. Nasri h. D. Cissé (26.), Zubar h. Taiwo (46.), Zenden h. Ayew (54.)
Sárga lap: Baki Mercimek (75.), Ayew (77.), Ibrahim Akin (89.), ill. Zenden (12.), Be. Cheyou (44.), Niang (63.), D. Cissé (90.)

A CSOPORT ÁLLÁSA

1. FC Porto 5 2 2 1 6-7 -1 8
2. Liverpool 5 2 1 2 14-5 +9 7
3. Olympique Marseille 5 2 1 2 6-5 +1 7
4. Besiktas 5 2 0 3 4-13 -9 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik