Kemény összecsapásra számítanak Doneckben és Glasgowban is

Vágólapra másolva!
2007.11.06. 11:23
A Bajnokok Ligája D csoportjának negyedik fordulójában mind a négy edző kemény összecsapásra számít a saját meccsén. Való igaz, lassan a továbbjutásra kell gondolni a csapatoknak, hiszen már csak három mérkőzés van hátra. Ma este az ukrán Sahtar Doneck az olasz AC Milant, a skót Celtic a portugál Benficát fogadja. Az ukránok revánsot vennének a milánói 4-1-ért, a Milanba pedig visszatérthet a brazil Ronaldo.
Kaká (középen) ismét sok gondot okozhat a Sahtar védelmének
Imago
Kaká (középen) ismét sok gondot okozhat a Sahtar védelmének
Kaká (középen) ismét sok gondot okozhat a Sahtar védelmének
Imago
Kaká (középen) ismét sok gondot okozhat a Sahtar védelmének

A Bajnokok Ligája D csoportjának kétség kívül idén egyik legjobban várt találkozója a Sahtar Doneck-AC Milan összecsapás a donecki Olimpiai Stadionban.

Nemcsak azért, mert mindkét csapat hat ponttal bérli a tabella első két helyét, sokkal inkább azért, mert a hírek szerint visszatérhet a vendégcsapatba Ronaldo, a milánóiak aranylabdás brazil csatára.

Mircea Lucescu, az ukrán csapat román mestere kemény találkozóra számít. Megkönnyíti a dolgát, hogy a Donyeck keretét sem sérültek, sem eltiltottak nem tarkítják, de a két csapat egymás elleni múltja nem túl bíztató a számára.

2004 őszén a Milan 1-0-ra tudott nyerni Ukrajnában, majd 4-0-ra diadalmaskodott az akkori visszavágón. Idén egyszer már találkozott a két csapat október 24-én Milánóban, és a hazaiak 4-1-re hozták a mérkőzést.

„Mindkét csapat győzelemre játszik, ugyanakkor úgy hiszem, a döntetlennel is elégedettek lennének mindkét oldalon - kezdte a román szakember. - Sok kritikát kaptunk, mert Milánóban nem figyeltünk eléggé a védekezésre, de még 2-0-ás hátrányban is meg akartuk mutatni, mire vagyunk képesek.”

Carlo Ancelotti ugyanakkor bizakodik a meccset és Ronaldo visszatérését illetően is, hiszen csapata a brazil fenomén nélkül csak bukdácsol az olasz bajnokságban.

„Ez a meccs számunkra életbevágóan fontos, és eszerint is állunk hozzá - kezdte az olaszok trénere. - A Sahtar nagyon veszélyes hazai pályán, de szerintem nem a szurkolóik támogatása lesz a döntő. A játékosok nyerik a mérkőzéseket, nem a szurkolók.”

Majd rátért Ronaldo helyzetére is: „Az edzésen nagyon jól teljesített, lassan újra a régi formájában lesz. Várhatóan játszani fog, azonban egyelőre még mérlegelem, mennyi időre küldhetem a pályára.”

Tehát mindkét edző bizakodik az esti mérkőzést illetően, nem utolsósorban figyelembe véve azt is, hogy amelyik csapat nyer, hatalmas lépést tehet a továbbjutás felé, hiszen a csoport negyedik fordulójában járunk.

A D csoport másik találkozóján a skót Celtic fogadja Glasgowban a Benfica gárdáját. Mindketten három ponttal állnak a tabella harmadik és negyedik helyén, mindössze egyetlen gól miatt billen a mérleg a portugálok javára.

A hazaiak egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen Sunsuke Nakamura, Jean-Joel Perrier-Doumbé és Mark Wilson nem játszhat sérülés miatt, ugyanakkor visszatért a csapatba Vennegoor of Hesselink, és várhatóan a kezdőcsapatban kap helyet.

Hasonló gondokkal küzd José Antonio Camacho, a vendégek trénere is, mert ugyan ismét bevethető Nuno Gomes, de nem számolhat David Luizzal, Nélsonnal és Petit-tel.

„Mindketten meg akarjuk szerezni a három pontot, de tulajdonképpen ez lényegtelen - nyilatkozta a portugál. - Kemény meccsre számítok. A Celtic játékosainak erőnléte nagyon jó, de fel kell vennünk velük a küzdelmet ezen a téren is.”

„Kemény meccs lesz, férfias küzdelem, de mi egyértelműen a győzelemre játszunk majd” - fejezte be Camacho. Ő és kollégája, Gordon Strachan is tudja, a felzárkózás miatt csak a három pont elfogadható a számukra.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik