Grant szerint az önbizalom volt a kulcsa a valenciai sikernek

Vágólapra másolva!
2007.10.04. 10:26
Avram Grant vezetőedző szerint az önbizalom volt a kulcsa a Chelsea valenciai Bajnokok Ligája sikerének, a londoni gárda labdarúgói kiválóan „élték túl” az elmúlt két, nehéz hetet. Az izraeli szakember úgy véli, Terryék megőrizték higgadtságukat és a Mestalla-stadionban is tudásuk legjavát mutatták.
Fontos győzelmet aratott a Chelsea
Reuters
Fontos győzelmet aratott a Chelsea
Fontos győzelmet aratott a Chelsea
Reuters
Fontos győzelmet aratott a Chelsea

„Többször is mondtam nekik, hogy bízzanak magukban, mert jó futballisták. Így nem csak az eredmény, hanem a csapat hozzáállása is boldoggá tett” – jelentette ki Grant, aki két héttel ezelőtt váltotta Jose Mourinhót, aki a Rosenborg elleni londoni 1-1-es BL-találkozó után mondott le.

Pedig előzetesen nem a Chelsea számított esélyesnek Spanyolországban, hiszen Terryék botladoztak az elmúlt hetekben, a norvégok elleni kudarcnak számító döntetlen után a bajnokságban 2-0-ra kikaptak a Manchester United arénájában, majd nem bírtak a Stamford Bridge-en a Fulhammel. Utóbbi találkozón Terry arccsonttörést szenvedett, de egy speciális védőmaszkban pályára lépett Valenciában, ezzel is bizonyítva, mindenre kész a gárdáért.

„Nem lepett meg a győzelmünk. Mourinho jó dolgokat tett a klubért, nyomot hagyott maga után. De most már én vagyok a vezetőedző, más módszereket követek” – jelentette ki a sokat bírált Grant.

Szerdán este David Villa góljával a Valencia szerzett vezetést, de Joe Cole és Didier Drogba találataival fordított a szervezettebben és nyugodtabban futballozó Chelsea.

„Megfizetsz azért, ha nem „végzed ki” a Chelsea-t. A két csapat jól ismeri egymást, mindig megnehezítjük a másik dolgát. Az első félidőben a Valencia játszott jobban, de a szünet után semlegesítettek bennünket, távol tartottak minket a kapujuktól” – értékelt Quique Sanchez Flores, a spanyol együttes trénere.

A spanyol szakembert az sem vigasztalta, hogy a statisztikai adatok némi Valencia-fölényt mutattak a lefújás után.

„A labdabirtoklás aránya semmit sem ér, hiszen a gólok számítanak. Csak a nagy csapatok képesek arra, hogy visszafogottabb teljesítménnyel is begyűjtik a három pontot. A Chelsea éppen ezt tette, igaz korábban mi is képesek voltunk hasonlóra…” – kesergett Quique Sanchez Flores.

A hazai vereségnek „köszönhetően” a Valencia visszacsúszott a csoport harmadik helyére, vagyis jelenleg nem áll továbbjutást érő pozícióban.

LABDARÚGÁS, BAJNOKOK LIGÁJA, B CSOPORT


A KEZDŐCSAPATOK:
13 Hildebrand 1 Cech
23 Miguel 20 Ferreira
4 Albiol 26 Terry
15 Helguera 6 Carvalho
24 Moretti 3 A. Cole
6 Albelda 4 Makelele
5 Marchena 12 Mikel
17 Joaquin 5 Essien
21 Silva 10 J. Cole
9 Morientes 15 Malouda
7 Villa 11 Drogba
Vezetőedző: Vezetőedző:
Quique Sanchez Flores Avram Grant

Gólszerző(k): Villa (9.), J. Cole (22.), Drogba (71.)
Cserék: Morientes helyett Zsigics (69.), Albelda helyett Baraja (74.), Essien helyett Sidwell (84.), Malouda helyett Kalou (85.), Joaquin helyett Arizmendi (89.), Mikel helyett Alex (89.)
Sárga lap: Marchena (79.), Alex (88.)


A KEZDŐCSAPATOK:
13 Hirschfeld 1 Neuer
2 Koppinen 18 Rafinha
5 Basma 2 Westermann
6 Strand 5 Bordon
10 Riseth 23 Höwedes
14 Iversen 8 Ernst
15 Skjellbred 13 Jones
19 Tettey 25 Bajramovic
20 Traoré 10 Rakitic
27 Sapara 22 Kuranyi
33 Dorsin 11 Lövenkrands
Vezetőedző: Vezetőedző:
Knut Torum Mirko Slomka

Gólszerző(k): Jones (62.), Kuranyi (89.)
Cserék: Lövenkarnds helyett Asamoah (64.), Rakitic helyett Grossmüller (75.), Dorsin helyenn Ya (79.), Jones helyett Varela (84.)
Sárga lap:Rafinha (17.), Sapara (41.), Riseth (43.), Jones (69.)

A B CSOPORT ÁLLÁSA

1. Chelsea 2 1 1 0 3-2 +1 4
2. Schalke 04 2 1 0 1 2-1 +1 3
3. Valencia 2 1 0 1 2-2 0 3
4. Rosenborg 2 0 1 1 1-3 -2 1
---- A ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik