Címvédésre készül a Milan, az idei szezonban bekeményített a Sahtar

Vágólapra másolva!
2007.09.18. 09:42
A Milan címvédést ígér szurkolóinak, indulásnak kedd este a portugál Benficával csap össze egy izgalmasnak ígérkező találkozón. A két csapat keményen készül egymás ellen, egyedül a bíró személye, illetve az ő negatív megítélése az, amiben egyetértenek a résztvevők. Az ukrán Sahtar Donyeck érdemi erősítésen van túl, így a Celtic elleni meccs sokat ígér.
Filippo Inzaghi tavaly sokat tett a végső győzelemért. Milánóban remélik, most is így lesz
Filippo Inzaghi tavaly sokat tett a végső győzelemért. Milánóban remélik, most is így lesz
Filippo Inzaghi tavaly sokat tett a végső győzelemért. Milánóban remélik, most is így lesz
Filippo Inzaghi tavaly sokat tett a végső győzelemért. Milánóban remélik, most is így lesz
Filippo Inzaghi tavaly sokat tett a végső győzelemért. Milánóban remélik, most is így lesz
Filippo Inzaghi tavaly sokat tett a végső győzelemért. Milánóban remélik, most is így lesz

A 2006–2007-es idényben elért eredményével a Milan a Real Madrid után a második legeredményesebb klub lett a Bajnokok Ligájában (BEK-ben), hiszen hét alkalommal hódította el a trófeát a kupa több mint ötvenéves történelme során (1963, 1969, 1989, 1990, 1994, 2003, 2007).

Kedd este a kétszeres BEK-győztes portugál Benfica csapatát fogadják (1961, 1962) Milánóban, és az összecsapás mindenképpen a csoport egyik legizgalmasabb mérkőzésének ígérkezik.

A címvédő kerete egyelőre nem teljes, hiszen a sérült Ronaldo és a harminckilenc éves Paolo Maldini távolmaradása biztos, de Carlo Ancelotti nagy valószínűséggel Filippo Inzaghira sem számíthat.

A 2006–2007 -es kiírás döntőjében a Liverpool ellen két gólt szerző rutinos támadó pályára lépése nem biztos, legalábbis erről tájékoztatta személyesen a csapat mesterét.

A portugáloknál a harmincöt éves Rui Costa először néz szembe volt csapatával, hiszen csak tavaly hagyta ott Milánót és tért vissza hazájába.

Mindkét gárda nagy múlttal rendelkezik az 1956-ban útjára indult kupasorozatban, és nemcsak a már említett végső győzelmeik miatt.

Nem is először találkoznak: 1963-ban és 1990-ben például a Milan éppen a Benficát győzte le a fináléban, így a lisszaboniaknak van miért visszavágniuk az olaszoknak.

A csoport másik mérkőzésén a skót Celtic a donyecki Olimpiai Stadionba látogat.

A vendégeknél bombaformában véd a csapat lengyel portása, Artur Boruc, aki egyrészt már a legutóbbi kiírásban is megmutatta, mit tud, és az idei szezonban is oroszlánrésze van abban, hogy a Celtic vezeti a skót bajnokságot.

A csatársorban mindenki sokat vár a holland Vennegoor of Hesselinktől. A huszonnyolc éves támadó eddig huszonhárom gólt szerzett jelenlegi klubja színeiben, mindenki azt szeretné, ha ezt gyarapítaná.

Az ukránok az idei szezonban nagyon beleerősítettek, már ami az igazolásokat illeti, jelezve ezzel a hatvan millió eurós (15,2 milliárd forint!) kiadással is, hogy céljuk egyértelműen a továbbjutás.

A legnagyobb név egyértelműen a Livornótól most érkezett hatszoros olasz válogatott Cristiano Lucarelli. A rutinos támadó mellett még csatlakozott a csapathoz a mexikói Nery Castillo is, aki nyolc évig a görög Olympiakosz csapatát erősítette.

Harmadik nagy név Donyeckben Ilsinho, a fiatal brazil játékos hazájából érkezett Ukrajnába.

A csoportgyőzelemre leginkább esélyesnek a Milan és a Benfica tűnik, de amellett, hogy elhamarkodott lenne bármit is mondani egy kupanyitány előtt, biztosak lehetünk az izgalmas csoportmeccsekben, hiszen a továbbjutás kérdése korántsem olyan egyértelmű.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik