„Rendkívül nehéz dolga lesz a Debrecennek a svéd együttes ellen”

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2007.06.29. 17:58
Várhatóan a svéd Elfsborg Boras együttese lesz a Debrecen a Bajnokok Ligája-selejtező második körében. A svéd csapat egykori magyar játékosa, Szántó Gábor a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a skandinávok rengeteget fejlődtek, jó körülmények között készülhetnek, és igazi brit focit játszanak.
Szántó Gábor (balra): Amiben a Debrecen esetleg a svéd csapat fölé kerekedhet, az a technikás játék
Szántó Gábor (balra): Amiben a Debrecen esetleg a svéd csapat fölé kerekedhet, az a technikás játék
Szántó Gábor (balra): Amiben a Debrecen esetleg a svéd csapat fölé kerekedhet, az a technikás játék
Szántó Gábor (balra): Amiben a Debrecen esetleg a svéd csapat fölé kerekedhet, az a technikás játék

Az UEFA elkészítette a Bajnokok Ligája selejtezőinek sorsolását, és a magyar bajnok Debrecennek az északír Linfielddel vagy a svéd Elfsborggal kell megküzdenie a második körben.

A papírforma alapján a svédek magyarországi látogatása tűnik esélyesebbnek. Talán kevesen tudják, de két évtizeddel ezelőtt magyar játékosa is volt a svéd csapatnak Szántó Gábor személyében.

A válogatottban 12 alkalommal szereplő Szántó Gábor 1987 májusában lett az akkor még nem olyan sikeres svéd csapat tagja, és 1989 teléig szolgálta az együttest.

„Természetesen akkor még mások voltak a körülmények, mint most, jellemző, hogy rajtam kívül mindössze egy profi játékosa volt a klubnak a skót Billy Davies személyében (jelenleg az élvonalba feljutott Derby County menedzsere – a szerk.). A többi játékos dolgozott a futball mellett” – mondta a Diósgyőr és az FTC egykori játékosa.

Szántó hozzátette, hogy ő akkortájt még együtt játszott Stefan Andreassonnal, a klub jelenlegi sportigazgatójával. Az 1987-es kiesés után ugyanis szétzavarták az együttest, és a Feyenoord egykori utánpótlás-igazgatója, Jan Mak fiatalokkal töltötte fel a keretet, így került be Andreasson is.

„Azóta főleg az internet segítségével tájékozódom egykori csapatomról. Tudom róluk, hogy három-négy évvel ezelőtt új, modern stadiont építettek az angol létesítmények mintájára, tehát nem választja el futópálya a játékteret a nézőktől.”

„A csapat is angolos focit játszik, fizikálisan egészen biztosan nincs problémájuk. Amiben a Debrecen esetleg a svéd csapat fölé kerekedhet, az a technikás játék. Az viszont biztos: a Lokinak nagyon nehéz dolga lesz a svédek ellen.”
Legfrissebb hírek

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Curling olimpiai előselejtező: kikapott utolsó csoportmeccsén, de versenyben maradt a magyar válogatott

Egyéb egyéni
2025.10.10. 21:46

Fontos siker az ausztrálok ellen a curling olimpiai előselejtezőben

Egyéb egyéni
2025.10.10. 14:59

Felkészülés: a Debrecen döntetlent játszott a Karcaggal

Labdarúgó NB I
2025.10.08. 13:40

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 21:27

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Női vízilabda: százszázalékos teljesítménnyel jutott BL-főtáblára a Dunaújváros

Vízilabda
2025.09.27. 18:51
Ezek is érdekelhetik