Felix Magath érezte, hogy a Real lesz az…

Vágólapra másolva!
2006.12.15. 16:51
A Real Madrid a Chelsea-t és a Manchester Unitedet szerette volna elkerülni, de nagyon tiszteli a Bayern Münchent is – mondta el a spanyol királyi gárda sportigazgatója, Predrag Mijatovics. Felix Magath, a Bayern vezetőedzője azt hangsúlyozta: az utóbbi évek megmutatták, hogy a bajorok számára a Bernabeu-stadionban túl magas a léc, a Real viszont Münchenben tud nagyon nehezen győzni. Magath hozzátette: tudta, hogy a blancókat kapják ellenfélül.
Casillasnak még akadhat dolga a Real kapujában a Bayern ellen, Kuffour időközben már eligazolt a bajoroktól
Casillasnak még akadhat dolga a Real kapujában a Bayern ellen, Kuffour időközben már eligazolt a bajoroktól
Casillasnak még akadhat dolga a Real kapujában a Bayern ellen, Kuffour időközben már eligazolt a bajoroktól
Casillasnak még akadhat dolga a Real kapujában a Bayern ellen, Kuffour időközben már eligazolt a bajoroktól
Predrag Mijatovics, a Real Madrid sportigazgatója elégedett volt a sorsolás eredményével.

A montenegrói nemzetiségű vezető – akinek a góljával annak idején hetedszer lett a legrangosabb európai kupa győztese a Real Madrid – így fogalmazott:

"Örülhetünk a sorsolás eredményének. A Bayern nagyon jó és versenyképes együttes. Nagy hagyományokkal bíró klub, de azt hiszem, képesek vagyunk legyőzni. A Chelsea-t és a Manchester Unitedet akartuk elkerülni, mindazonáltal a Bayern München nagyon tiszteletre méltó rivális."

A királyi gárda erejéről és formájáról Mijatovics így elmélkedett:

"Ahogyan haladunk előre az időben úgy fejlődik egyre jobban a csapat. A tőlünk telhető legjobb teljesítményt nyújtjuk majd, hogy minél tovább eljussunk a Bajnokok Ligájában. Úgy gondolom, mi vagyunk a párharc esélyesei, de mindenki tovább akar jutni, ezért nagyon oda kell figyelnünk mindkét mérkőzésen."

"Jelenleg nem tudok egyetlen csapatot megnevezni, amelyik abszolút esélyese a sorozatnak – folytatta az egykori kiváló futballista. – Címvédőként talán a Barca a favorit, de a Liverpoollal nagyon meggyűlik majd a baja."

"A statisztika azt mutatja: Madridban nekünk van túl magasan a léc, Münchenben viszont a Realnak"
"A statisztika azt mutatja: Madridban nekünk van túl magasan a léc, Münchenben viszont a Realnak"
Felix Magathnak, a bajor sztárcsapat szakvezetőjénak viccelődni is volt kedve az eredmény ismeretében.

"Óriási mérkőzés lesz. Előre megmondtam, hogy a Real Madrid lesz az… Megbeszéltem az UEFA-val."

"A statisztika azt mutatja: Madridban nekünk van túl magasan a léc, Münchenben viszont a Realnak. A madridiak a csoportkörben talán nem játszottak annyira meggyőzően, de teljesen biztos vagyok abban, hogy februárrra még erősebbek lesznek."

"Nem is rossz, hogy a Realt kaptuk – nyilatkozta Daniel van Buyten, a bajorok belga védője. – Előre örülök ennek a két meccsnek, hiszen nagy nevek ellen játszunk, és meg kell mutatnunk, mit tudunk valójában."

"Van még egy vissza nem fizetett számlánk, hiszen 2004-ben balszerencsés körülmények között estünk ki ellenük. Ezúttal úgymond nálunk van a hazai pálya előnye, már ez is valami."
Legfrissebb hírek

Jonathan Tah a Bayern Münchennél folytatja – hivatalos

Német labdarúgás
21 órája

Wirtz a Bayernnek kosarat, a Liverpoolnak zöld utat adott – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.24. 12:32

A bronzérmes Frankfurt és a BVB is indulhat a BL-ben, míg Gulácsiék lemaradtak az európai porondról

Német labdarúgás
2025.05.17. 17:53

Bayern, Manchester City, Liverpool vagy Real Madrid – hol folytatja Wirtz?

Külföldi foci
2025.05.15. 11:49

Florian Wirtz már áldását adta a müncheni transzferre, de a klubok még nem egyeztek meg – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.12. 13:53

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Florian Wirtz kikosarazta a Real Madridot és a Manchester Cityt – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.06. 21:10

Lőw Zsolt: Ha a félidőben ajánlották volna fel, nem írom alá a döntetlent, de...

Német labdarúgás
2025.05.04. 11:45
Ezek is érdekelhetik