Mariano Nicola González

nemzetisége/válogatottság:
argentin
7/0
születési hely:
Tardil
ideje:
1981.05.05.
pozíció:
szélső, támadó középpályás
magassága: 175 cm
súlya: 79 kg
korábbi klubjai:
Bambinos, Racing Club, Palermo, Internazionale
sikerei:
Copa America-ezüstérmes (2004), olimpiai bajnok (2004), olasz Szuperkupa-győztes (2006), olasz bajnok (2007), portugál bajnok (2008), portugál Szuperkupa-győztes (2007, 2008)

A kiváló szélső, Mariano Nicola González volt az Inter egyik legmeglepőbb átigazolása a 2000-es évek derekán, hiszen bár a gauchó futballista egy olimpiai bajnoki arannyal és négy felnőtt válogatottsággal a háta mögött érkezett Milánóba, de előzetesen a kiöregedőfélben (vagy inkább már háromnegyedben) lévő Figo mellé egy nemzetközi klasszis megvásárlását vártunk Massimo Moratti elnöktől.

Az ideális felépítésű középpályás, aki mindkét szélen és fantasistaként is megállja helyét a futballpályákon, odahaza a Bambinos nevű gyerekklubból elindulva a Racing Club de Avellaneda együttesében vált profi labdarúgóvá. A Tandil városában született Mariano - aki így az argentinból (ál)olasszá vált Camoranesi földije - három esztendőn keresztül küzdött a támadósorban Diego Milito oldalán a kék-fehér színek dicsőségéért (mérsékelt sikerrel), egyébként olyan, arrafelé kiváló labdarúgónak tartott helyi sztároktól tanulva el a szakma fortélyait, mint a három sokszoros kolumbiai válogatott játékos, Bedoya, Orozco és Viveros, a kőkemény saját nevelésű védő, Loeschbor; D. Milito távozása után az ifiből felkerült tehetséges, később az FC Portóba igazolt Lisandro Lopeznek pedig már ő adta át tapasztalatait. Mariano Gonzalez pontos passzai, ördöngös cselei és munkabírása valamint első idényében szerzett öt bajnoki gólja a válogatók figyelmét sem kerülhette el, így 2003-ban, 22 évesen Honduras ellen a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott.

Egyébként, amikor előző évben a Boca 4-3-as legyőzésében főszerepet vállalt, az olimpiai válogatottba is behívták őt, emígyen a chilei olimpiai selejtezőkön is megfordult. A következő szezonjában lőtt 9 gólja, valamint számtalan asszisztja okán a nyári Copa Americán is az argentin keret tagja lehetett, ám Bielsa szövetségi kapitány mindössze egyetlen félidőt adott neki, C. Rodriguez cseréjeként, Uruguay ellen. Athénban viszont kárpótolhatta magát a „csak” ezüstért egy olimpiai arannyal, bár itt is mindössze háromszor léphetett pályára, mindannyiszor csereként, ám az olaszok elleni elődöntőben hat perc is elegendő volt számára a kapuba találáshoz. Ez szinte magától értetődően Serie A-szerződést hozott számára, a feljövőben lévő Palermo 3.5 millió eurót sem sajnált a fiatal szélső középpályásért. Az US edzője, Giuseppe Papadopulo középen keresett neki helyet csapatában, ám nem csak Barone s Corini, de még Mutarelli és Raimondi is előtte állt a rangsorban, így hősünk első Atlanti-óceánon inneni szezonjában csak 21 alkalommal léphetett pályára a kőkemény olasz bajnokságban, főként csereként.


Igaz, két fontos gólt így is szerzett, hiszen Parmában az ő találatával mentettek pontot a rózsaszín mezesek, a Fiorentina elleni hálózörgetése pedig a győzelmet jelentette. Kispadozása miatt a válogatottból is kikopott, bár a világbajnoki selejtezők ötödik fordulójában (Aimar és D’Alessandro mellett, Crespo mögött elhelyezkedve) kezdőként kapott lehetőséget az Ecuador elleni hazai mérkőzésen, Bielsa a szünetben lecserélte őt, s azon lendülettel el is felejtette. Mariano klubcsapatában keresett s talált vigaszt, hiszen ha csak di Michele és honfitársa, Mario Santana dublőreként is, de részese lehetett a kis klub remeklésének – különösképpen a Lazio ellen szeret futballozni, hiszen a fővárosiaknak ősszel és tavasszal is betalált. Mindezek ellenére korántsem volt alapembere Papadopulo legénységének, ezért is keltett nem is kicsi meglepetést, hogy a szélsőhiányban szenvedő Inter 2006 nyarán kivetette rá hálóját. Egyébként az átigazolás hátterét az adta, hogy az argentin akkor már több mint egy éve harcolt szerződés-hosszabbítási ügyében saját elnökével, Maurizio Zamparinivel, így Orialinak, a milánóiak transzferfelelősének könnyű dolga volt, amikor egy esztendőre kölcsönkérte Marianót a Palermótól: augusztus legvégén, az utolsó mercatós napon alá is írták az átigazolási lapot a felek.

Új edzője, Roberto Mancini argentin kolóniájában régi ismerősként üdvözölhette Crespót, valamint a vele együtt Athénban aranyat szerző Burdissót, s a szezon elején rögtön a kezdőben találta magát, jobbszélsőként Figo helyén – de a kék-feketék között dicsőségére válna az, ami Palermóban szégyenére, azaz ha rendszeresen csereként szerepet kapna.
A válogatottból fiatalabb korában már csak azért is nehéz volt kitűnnie, mert rendre négy-öt Gonzalez is szerepet kapott az Albiceleste soraiban (Kily, Carlos, Ezequiel, Esteban, Luis), a Copa Americán például C., K. és L. mögött ő, azaz M. volt a negyedik Gonzo a középpályássorban…