Samuel Eto’o hosszabb időre kidőlt a sorból

Vágólapra másolva!
2006.09.28. 09:04
Megsérült és le kellett cserélni Samuel Eto'ót, a Barcelona csatárát. A kameruni futballista porcleválás miatt több hónapig nem léphet pályára.
Lionel Messi a 89. percben egyenlített
Reuters
Lionel Messi a 89. percben egyenlített
Lionel Messi a 89. percben egyenlített
Reuters
Lionel Messi a 89. percben egyenlített

Bár nagy az öröm a Barcelonánál a sírból visszahozott pont miatt, a Werder Bremen elleni mérkőzés áldozatokkal is járt a katalán csapat számára: Samuel Eto’o ugyanis hónapokra harcképtelenné vált.

A kameruni támadó a 65. percben maradt a földön, hordágyon vitték le a pályáról, és az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy levált a térdében a porc. A sérülés miatt körülbelül két-három hónapig nem számíthat rá Frank Rijkaard vezetőedző.

Az a Frank Rijkaard, aki nagyon örült a pontszerzésnek, és méltatta a brémaiakat is.
„A német csapat nagyon erősen kezdett, sokáig nyomás alatt tartott bennünket. Puyol szerencsétlen öngólja után sem adtuk fel, és az utolsó húsz percre átvettük az irányítást. Messi gólja nagyon szép volt, jó eredménynek tartom az idegenbeli döntetlent.”

Thomas Schaaf, a Werder Bremen edzője felemás érzésekkel értékelte az eredményt:
„Természetesen amiatt csalódott vagyok, hogy a Barcelona az utolsó pillanatokban egyenlíteni tudott, de a mutatott játékunkkal maximálisan elégedett lehetek. Ez a teljesítmény biztató a jövőre nézve. A nézők mindenesetre jól szórakozhattak, hiszen kiváló meccset láttak.”
Legfrissebb hírek

Ibrahimovic Eto'óval ászt cserélt el felsőre

Sportnaptár
2011.07.27. 11:39

Inter: Eto’o szerint veszélyesebb a csapat Benítez irányításával

Bajnokok Ligája
2010.09.30. 12:28

Inter: Röszkénél találták meg Samuel Eto'o ellopott autóját

Olasz labdarúgás
2010.07.19. 12:47

Guardiola a Barca teljes értékű tagjaként veszi számításba Eto’ót

Spanyol labdarúgás
2008.08.06. 19:38

Anglia: Didier Drogba boldogan játszana Samuel Eto'o oldalán

Angol labdarúgás
2008.01.17. 12:48

Ronaldinho és Deco a kispadon kezdhet vasárnap a Real Madrid ellen

Spanyol labdarúgás
2007.12.20. 16:39

Ronaldinho edzésen elismerte: igen, ő a csapat fekete báránya!

Spanyol labdarúgás
2007.11.30. 18:48

Frank Rijkaard: Első helyen jutottunk tovább, ez a legfontosabb

Bajnokok Ligája
2007.11.28. 11:37
Ezek is érdekelhetik