Három évig az MTV közvetíti a Bajnokok Ligája mérkőzéseit

Vágólapra másolva!
2005.11.17. 19:16
Címkék
Ma eldőlt, hogy a 2006 szeptemberétől újra a Magyar Televízió közvetíti a labdarúgó Bajnokok Ligája mérkőzéseit. Az MTV három évre szerezte meg a jogokat. Schulek Csaba, a TeleSport főszerkesztője a Nemzeti Sport Online-nak elmondta: boldog, hogy a korábban elkótyavetyélt közvetítési jogokat visszaszerezte a csatorna.

Schulek Csaba
Schulek Csaba
A következő három évben újra a Magyar Televízió fogja közvetíteni a labdarúgó Bajnokok Ligája összecsapásokat. Mint ismert, az elmúlt időben a tévénézők a Viasat3 adón követhették a legfontosabb európai klubtorna mérkőzéseit.

A Viasat3 egyébként ezúttal is pályázott, mellette az RTL Klub és a Sport1 is harcba szállt a közvetítési jogokért.

A versengésből végül az MTV jött ki győztesen. Schulek Csaba, a TeleSport főszerkesztője a Nemzeti Sport Online érdeklődésére elmondta, hogy az egyes számú csomagot vették meg:

"Három csomagban árulták a közvetítési jogokat. Az első számú csomag arra ad jogot, hogy elsőként mi válasszunk, melyik meccset szeretnénk közvetíteni, valamint a miénk a döntő kizárólagos közveítési joga. A második csomag birtokában másodjára lehet választani a mérkőzések közül, míg a harmadik csomag az összefoglaló közvetítésére jogosít. Mi az elsőt választottuk."

"A BL-mérkőzések utáni egyik napon szeretnénk egy színvonalasabb Bajnokok Ligája-magazint is indítani a csatornán - folytatta Schulek. - Természetesen nagyon örülünk, hogy a korábban elkótyavetyélt közvetítési jogok visszakerültek hozzánk. Ehhez kellett az is, hogy az MTV új menedzsmentje a kuratóriummal együtt nagy egyetértésben úgy döntött, hogy szükség van a BL-közvetítésekre. Az, hogy három évig mi közvetíthetjük a Bajnokok Ligáját, az egyre erősödő kereskedelmi pozíciónknak újabb lökést adhat."

A Magyar Televízió által a szerkesztőségünkhöz is elküldött sajtóközleményből kiderül: a szezononként 13 csúcsmérkőzés és a Bajnokok Ligája-döntő kommentálására az egyébként a TeleSportnál vízilabdát is közvetítő Hajdú B. Istvánt szeretné felkérni a főszerkesztő.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin csapata bajnokveréssel kezdte a svájci idényt

Légiósok
5 perce

Visma-mestermunka a női Tour nyitányán

Kerékpár
14 perce

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
16 perce

NB I: MTK Budapest–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
29 perce

A Nagymihály elleni döntetlennel indította a bajnokságot a Dunaszerdahely

Minden más foci
38 perce

Szuperliga: Radnik–Topolya

Minden más foci
39 perce

Hamilton: Elfogadhatatlan, hogy mindkét alkalommal kiestem a Q1-ben

F1
39 perce

Négygólos döntetlennel kezdődött meg a labdarúgó NB III idénye

Labdarúgó NB II
40 perce
Ezek is érdekelhetik