Kissé félénk volt a Debrecen

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2005.08.25. 23:28
Címkék
Szerda este nemcsak a Lokin, hanem a "vegyes zónán" is átrobogtak a Manchester United játékosai; Edwin van der Saron kívül egyikük sem volt hajlandó megállni és kommentálni a mérkőzést. Ám feltűnt Carlos Queiróz, a manchesteriek másodedzője, aki készségesen nyilatkozott.
- Ami azt illeti, nem könynyű önöket szóra bírni…
- Megértem, hogy többre számítottak, de nem rosszindulatból nem nyilatkoznak a játékosok - mondta a portugál szakember. - Egyszerűen idő szűkében vagyunk, sietnünk kell.

- Ami az érdemi részét illeti: miként látta a találkozót?
- Attól kezdve, hogy megszereztük az első gólt, nyugodt mérkőzést játszottunk. Az elején akadtak meleg pillanatok, pedig felkészültünk rá, hogy a Debrecen az első percekben mindent megtesz, hogy bevegye a kapunkat. Tudtuk, hogy milyen felállásban játszik a magyar csapat, ennek megfelelően választottuk meg a stratégiánkat, és mint az ábra mutatja, jól döntöttünk. Igaz, azt el kell ismernem, hogy némi szerencsénk is volt. Elsősorban a két gárda játékosai közti tudásbeli különbség döntött.

- Hogyan vélekedik a Debrecenről?
- Talán a kelleténél egy kicsit félénkebben futballoztak a magyarok. A döntő pillanatokban rendre megremegett a lábuk, a vezető gólunk után pedig már későn eszméltek. Ettől függetlenül ugyanaz volt a benyomásom, mint az első mérkőzés után. Vagyis ez a csapat sokkal többre hivatott, mert bár nem mindegyik játékosa képzett tökéletesen, viszont a csapatmunka és az odaadás felülírja a gyengeségeket. Elsősorban mentálisan kell erősödniük, tudniuk kell magabiztosan játszani egy jóval nevesebb ellenféllel szemben is. Az eredményt, miként az Old Traffordon született három nullát is, túlzónak tartom.

- A főtáblán mi a céljuk?
- Függetlenül az ellenfelektől a továbbjutás a legfontosabb. Persze még rengeteg időnk van, hogy számolgatni kezdjünk, ezért most inkább a bajnokságra összpontosítunk. Az elsődleges feladatunk különben is a Premier League megnyerése.
Legfrissebb hírek

A sport jövője itt kezdődik, állítja Sterbenz Tamás a Netrisk Sport és Innováció Konferenciáról

Egyéb egyéni
12 perce

Szerdai sportműsor: Marozsán–Wawrinka Sanghajban, Barcelona–PSG a Bajnokok Ligájában

Minden más foci
6 órája

Balogh igen, Dárdai B. és Szalai G. nem; együtt a szöuli Aranycsapat

E-újság
7 órája

Ugrás az ismeretlenbe – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
7 órája

Nyomasztó csatárkérdés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Gálázott az Atlético Madrid, a Tottenham a hajrában mentett pontot a Bodö/Glimt ellen

Bajnokok Ligája
7 órája

Egy öngól döntött a Chelsea javára José Mourinho mostani csapata ellen

Bajnokok Ligája
7 órája

Három magyar is a pályán volt, a Liverpool kikapott a Galatától

Bajnokok Ligája
7 órája
Ezek is érdekelhetik