Miguel Angel Salgado Fernandez

nemzetisége:
spanyol
53/0
születési hely:
Las Nieves
ideje:
1975.10.22.
pozíció:
jobbhátvéd
magassága:
176 cm
súlya:
72 kg
korábbi klubjai:
Celta Turista, Celta Vigo, Salamanca
sikerei:
BL-győztes (2000, 2002), európai Szuperkupa-győztes (2002), Világkupa-győztes (1998, 2003), spanyol bajnok (2001, 2003, 2007, 2008), spanyol Szuperkupa-győztes (1997, 2003, 2008), U-21-es vb-résztvevő (1995), U-21-es Európa-bajnok (1998), Eb-résztvevő (2000), vb-résztvevő (2006), az Év csapatának tagja Spanyolországban (1999, 2000, 2002, 2003)

Míchel Salgado napjaink egyik "legjobbhátvédje", aki Roberto Carlosként posztja forradalmára: nem hátvéd, hanem igazi " összevissza", hiszen az egyik pillanatban még a középhátvéd posztján ment a gólvonalon, a másikban jobbszélsőként az alapvonalról ad gólpasszt... Ezért is volt nagy rémület 2004-ben, amikor Angliából csábították a lejárófélben lévő szerződésű játékost - Perez a hírek szerint Raúl-szintű sztárgázsit fizetett neki, azaz jóval évi négy millió euró fölött!

A gyűrött arcú hátvédzseni Galíciában nőtt fel, s Vigóban, a Celta Turista együttesében játszott először komolyabb szinten, 15 évesen bekerült a galíciai válogatottba is - kedvenc csapata némileg meglepő módon ekkoriban a Barca, kedvenc játékosa a Szőke Angyal, azaz a német Bernd Schuster volt. Lelkes játékára a helyi nagyágyú, a Celta Vigo is felfigyelt, ám sokáig csak a kékek tartalék- és harmadosztályú fiókcsapatában játszott. Salgado első osztályú karrierje az 1994/95-ös szezonban kezdődött, s éppen a Real ellen debütált, de alig a mérkőzések felén játszott a bajnokságban. Egy év múlva már majd 20 alkalommal vetették be, de csak két mérkőzést kezdett a pályán, így a következő évet kölcsönben a Salamancánál töltötte a második osztályban (az El Helmántico stadionban olyan játékostársai voltak, mint a horvát Pavlicsics, a Riverből érkezett argentin válogatott Cardetti és Silvani, a brazil Giovanella (később Celta), a Real-nevelés Medina, a két remek csatár, Barbará és Vellisca (ketten rúgtak 3 gólt...) - s a csapat oszlopa a kopasz román kapus, Stelea és honfitársa, Catalin Munteanu; edzője pedig az argentin Russo, az 1986-os világbajnok volt). Míchelre jó hatással lehetett az állandó játéklehetőség: amikor következő nyáron visszatért száműzetéséből, hamar beépült a Celtába, sőt, ő volt a szezon spanyol felfedezettje!

Negatív értelemben is fényt kapott: egy durva becsúszásával eltörte 1998 júliusában az akkor csúcsformában lévő brazil Juninho lábát, aki azóta sem nyerte vissza régi fényét! A sors fura fintora, hogy pár nappal később ő szenvedett hasonló sérülést, ami miatt hónapokat kihagyott. Nem akármilyen kis csapat futott össze Galíciában a '90-es évek végére, hiszen elég csak a spanyol válogatott Itót, a két oroszt, Karpint, Mosztovojt, a világbajnok Mazinhót, a portugál gólkirályt, Jorge Cadetét, a francia Dutruelt (akkor az év kapusa!), az izraeli Haim Revivót említeni Javier Irureta legényei közül. A hátvédsorban Míchel a norvég Eggen, a jugó Djorovics és a hazai Bergés oldalán lépett fel hétvégenként. Már 1995-ben képviselhette országát az utánpótlás-világbajnokságon, ahol a legjobb négy közé jutottak; majd bekerült a spanyol U-20-as válogatottba is, mellyel Európa-bajnok lett 1998-ban. Kész csoda, hogy klubszinten eme remek gárda a legjobb négy közé sem került a bajnokságban egészen 2003-ig, pedig néha még tavasszal is vezették a bajnokságot - igaz, mire elérték az áhított BL-szereplést, szét- illetve kiesett a SzuperVigo... 1999-ben, bár az Arsenal, a Juve és a Roma is hívta, mégis a Reálé lett hősünk, bár az akkori madridi elnök, Lorenzo Sanz azt nyilatkozta még a tárgyalások előtt, hogy sohasem fog 15 millió dollárt kiadni egy hátvédért. Ám mihelyst bejelentkezett érte a Barca, az elnök azonnal a zsebébe nyúlt! Salgado októberben már a válogatottban is bemutatkozhatott a finoman szólva is sikertelen ciprusi meccsen s a Realban végig alapember volt debütáló szezonjában.

Mivel Capello két bizalmi embere, az olasz Panucci és a portugál Secretárió is távozott érkezése előtt, tulajdonképpen Minambres feltűnéséig komoly vetélytársa sem akadt, hiszen a Toschak-bébi Geremi akkoriban került fel a védelemből a középpályára. Első szezonja végén Bajnokok Ligáját, a következőben bajnokságot, 2002-ben újra BL-t, 2003-ban bajnoki címet nyert, bekerült az EURO2000 spanyol csapatába is, ahol nem okozott csalódást, de a 2002-es vb-t kihagyni kényszerült - éppen az akkori szövetségi kapitány, José Antonió Camacho, madridi elődje és későbbi realos edzője egykori posztján - s hogy Curro Torres vagy ő a jobb játékos, azt bizony eldöntötte a könyörtelen idő! 2002-ben elképesztő formában robotolta végig az évet, akkoriban vált igazán posztja nagyjai közé, akivel napjainkban csupán Cafú említhető egy lapon, csak sérülés és eltiltás miatt mulasztott a bajnokságban - a BL-ben pedig az összes mérkőzésen ott volt, természetesen kezdőként. 2003 tavaszán talán élete legrosszabb formájában játszott, mint később kiderült, nem is véletlenül, hiszen pár héten belül elhunyt mindkét szülője. Lánya születése vigasztalhatta némiképp: "Az élet születés és halál egysége. Nincs mit tennünk ezzel. Boldog lennék, ha láthatnám még a szüleimet az unokájukkal, de legalább az vigasztal, hogy ha csak nagyon rövid ideig is, de ismerhették.".

Roppant érdekes, hogy a korábbi elnök, Sanz (aki remek "előérzettel" nem akarta leigazolni Míchelt!) lányát vette el feleségül, ezért 2001-ben Perez, a frissiben megválasztott jelenlegi elnök komolyan elgondolkodott az eladásán... 2003 őszén bombaformába lendült, a rossznyelvek szerint azért, hogy nyáron lejáró szerződésében nagyobb összeget kérhessen, ráadásul a Chelsea (s más angol és olasz klubok is) kitartóan üldözte Salgadót, aki köztudottan a Premiership nagy rajongója. Végül is ősszel meghosszabbította kontraktusát, a hírek szerint 5 millió euró körüli éves fizetésért, s bevallása szerint innen is szeretne majdan visszavonulni. Ám ezután "várható" módon vissza is esett a teljesítménye, s szenvedő realos sztárok nem éppen dicső listáját gyarapította, igaz, az akarattal nem volt nála sem probléma. Természetesen helye volt az Eb-re készülő spanyol válogatott keretben, ahol Puyol éppen miatta szorult hol középre, hol a bal oldalra. Sáez kapitány nagyon kedvelte a madridi legényt, első 15 mérkőzésén 13-szor vetette be. Már be is nevezték a tornára, amikor egy edzésen váratlanul megsérült pár nappal a torna előtt, így aztán SOS a deporos Capdevilát kellett behívni helyette, mert Salgado felépülésére legalább két hetet kellett várni. Madridba visszatérve Míchel ha nem is játszott csúcsformában, küzdőszelleme kifogástalan volt, amit egy piros lapja és 13 sárgája is igazolhat. 2006-ban belépett 31. évébe, így Sacchiék gondoskodtak utánpótlásáról, hiszen leigazolták az utóbbi idők legtehetségesebb dél-amerikai jobbhátvédjét, az uruguayi Carlos Diogót.

2006 telén ráadásul érkezett mellé az új brazil hátvédcsillag, Cicinho, akit a Selacaóban Cafú utódjaként tartanak számon - Salgado viszont nem esett kétségbe, kisebb sérülései miatt 27 bajnokit játszva alaptagja volt a hispán nemzeti csapatnak, 10 selejtezőn játszott. A németországi világbajnoksággal viszont nem volt szerencséje, újabb sérülése csak egyetlen mérkőzést engedélyezett számára, Szaúd-Arábia ellen, de akkor sem tudott kiemelkedni a mezőnyből. Egyébként éppen klubtársa, Sergio Ramos helyettesítette őt a jobb oldalon, feledhetően. Salgadóra vb-siker helyett egy kéthónapos kényszerszünet várt rá, klubjának pedig nagy szüksége volt rá, hiszen Cicinho is maródi volt súlyos sérülése miatt (s természetesen újfent Ramos mehetett ki a védelem jobb oldalára).

Egyébként a Míchel csak a beceneve, hiszen Miguelként lett anyakönyvezve édesapja után. Bár nem a technika ördöge, ha minden realos játékos úgy hajtana, mint ő, a galaktikusok méltóak lennének nevükhöz: egy edzésen még a madridi kisistennek, Raúlnak is nekiment és lökdösni kezdte, mondván, az csak álldogál a pályán! Nem véletlenül mondta egyszer: "Itt nincsenek megasztárok, senki sem nyer egyedül meccset. Csak egy csapat, ami nagyon jó játékosokból áll.". A futballista egyébként büszke galíciai gyökereire, tagja a nem hivatalos galíciai válogatottnak is.