Hernán Jorge Crespo életrajza

nemzetisége:
argentin
65/34
születési helye:
Florida (ARG)
ideje:
1975.07.05.
pozíció: csatár
magassága: 184 cm
súlya: 77 kg
klubja: Genoa
korábbi klubjai:
River Plate, AC Parma, Lazio, Internazionale, Chelsea, Milan (kölcsönben)
sikerei:
argentin bajnok (1993, 1994, 1995), Libertadores Kupa-győztes (1996), olasz Szuperkupa-győztes (1999, 2000, 2008), Olasz Kupa-győztes (1999), UEFA-kupa-győztes (1999), BL-döntős (2005), Community Shield-győztes (2005), angol bajnok (2006), olasz bajnok (2007, 2008), Pánamerikai-játékok-győztes (1995), Konföderációs-kupa-ezüstérmes (1995), olimpiai ezüstérmes (1996), vb-résztvevő (1998, 2002, 2006), Copa America-ezüstérmes (2007), argentin gólkirály (1994), a Libertadores Kupa gólkirálya (1996), az olimpia gólkirálya (1996), olasz gólkirály (2001), európai ezüstcipős (2001), az év csapatának tagja az ESM szerint (2001), az év csapatának tagja a Serie A-ban (2000, 2001), az Év tizedik legjobb játékosa a World Soccer szerint (2001), a vb ezüstcipőse és álomcsapatának tagja (2006)

Napjaink egyik legjobb csatárát tisztelhetjük a loboncos hajú argentin csatárban, aki azonban sajnálatos 2002-es sérülése után már nem tudja hozni egykori zseniális formát. Pedig fénykorában ő volt a világ legjobb kilencese, nem véletlenül szorította gyakran kispadra Batistutát is a válogatottban...

A kis Hernánt az egykori világbajnok, majd szövetségi kapitány Daniel Passarella fedezte fel, s 17 évesen vitte fel a River Plate ificsapatából a nagyok közé. Az akkoriban rövid hajat viselő (ne felejtsük, Passarellának ez volt a mániája, mert szerinte a hosszú hajú játékosok túl sok percet töltenek azzal a pályán, hogy a frizurájukat igazgatják - így tette ki a válogatottból Batistutát és Redondót is egy alkalommal!!!). A három év alatt 24 góllal járult hozzá a két bajnoki címhez és a Libertadores-diadalhoz, s 1995-ben, 20 évesen már a válogatottban is bemutatkozhatott Bulgária ellen. A piros-fehéreknél csatártársa volt a később válogatott Amato; az uru zseni, Enzo Francescoli, Ariel Ortega is. Nem is sokáig maradt Argentínában, a Parma tíz millió dollárért igazolta le. Olaszországban zseniálisan mutatkozott be: jó két hónapig tartotta a gólonkénti egymeccses átlagot! Ott volt természetesen a franciaországi világbajnokságon is, ahol még Batistuta volt az első számú góllövő, de a következő évben a Parmával vigasztalódhatott: UEFA- és Olasz Kupát nyertek!

A sajtosok aranycsapatában olyan klasszisok játszottak, mint Buffon, Thuram, Sensini, Cannavaro, Verón, Boghossian, Pedros, Apolloni, Asprilla, Dino Baggio, Balbo, Sztanics, Fiori, Muzzi, Chiesa... A következő évben is begyűjtötték a hazai kupát, de ekkor már kezdtek jelentkezni az anyagi csőd jelei a Parmalat mögött álló Tanzi-familiában, így a legjobbakat sorra eladogatták: őt világrekord-összegért, 60 millió euróért a Lazio igazolta le. Itt, bár nehezen lendült bele, év végén gólkirály lett, ám úgy látszik, vonzza az anyagi csődöt: a fővárosiak is tönkrementek, így 2002-ben el kellett őt adniuk az Internek: jellemző az üzletre, hogy "csak" 20 millió eurót plusz Corradit kellett adniuk az intereseknek a világ akkori legjobb csatáráért! Érdekes módon, amikor élete legjobb formájában játszott, akkor szorult ki a válogatottból: Bielsa a fejébe vette, hogy a gauchók csak egyetlen csatárral játsszanak, s az Batistuta volt, így a 2002-es VB-t a kispadon kezdte, bár minden meccsen pályára léphetett. Milánóban fantasztikusan kezdte a szezont: 9 BL-meccsen 8 találatot ért el, ám 2003 januárjában nagyon súlyos térdsérülést szenvedett. Bár tavasszal már játszhatott, ráadásul Vierivel és Batistutával egy sorban, de augusztus 26-án újra váltott: a Chelseat akkoriban megvásárló Abramovics 24 millió euróért Londonba költöztette őt.

A kékeknél - bár meglőtte a maga góljait - összességében csalódást okozott az időközben leggólerősebb argentin válogatottá lett ék, de sérülésekkel is sokat bajlódott. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy 2004 nyarán érkezik a Chelseahez a sokszoros holland gólkirály, Mateja Kezsman, akkor neki sem maradt hely. A Milan igazolta le egy évre kölcsönbe, ahol a szintén nagyon sérülékeny Inzaghi pótlása lesz a dolga. S milyen remekül tette dolgát: fél év alatt a bajnokságban és a BL-ben összesen hétig jutott az ötgólos Tomasson és a tizenhetes Seva mögött. A szezont tizeneggyel zárta, de igazából a Bajnokok Ligájában villogott: a Shaktarnak otthol rúgott egy duplát, a Manchester Unitednek mindkét mérkőzésen egyet-egyet, majd a BL-döntőben a Liverpool ellen is kettőt vállalt. Crespo többször is azt nyilatkozta, hogy kitűnően érzi magát Milánóban: "Tavaly nyáron úgy véltem, vége a pályafutásomnak, fizikailag és lelkileg is teljesen padlón voltam. Amikor megérkeztem Milánóba, éreztem, hogy mindenki szeret, hogy a klubnál mindenki segítőkész, és ez szárnyakat adott. A Milan szakmai és orvosi stábjának köszönhetem, hogy újra labdarúgónak mondhatom magam, ezért is vagyok végtelenül hálás az olasz csapatnak."

Szeretett volna még legalább egy évet Itáliában tölteni, de ez több okból sem sikerült: egyrészt a Chelsea megpróbálta megszerezni Kaladzét és Sevcsenkót is az olaszoktól, de azok makacsul nemet mondtak a 85 millió eurós ajánlatra s erre fel rendelték vissza a csatárt Londonba a kékek mérges vezetői; másrészt Bobo Vieri és Gilardino érkeztével, Pippo Inzaghi felgyógyulásával nem csak Crespo, de még a dán Tomasson is fölöslegessé vált Milánóban, legalábbis Ancelotti szerint.
"Ez volt a legrosszabb nyaram, sokáig azt sem tudtam, melyik klubban folytatom. Két héten belül vagy öttel hoztak hírbe. Az elvesztett Bajnokok Ligája-döntő óta az egyetlen jó, ami történt velem, hogy megnősültem" - reflektált minderre Crespo. S nyugodtan elmehetett nászútra, lévén José Pekermann nem vitte őt magával a németországi Konföderációs Kupára... A csatár végül az angol bajnokságban folytathatta, a Chelsea-ben, de nem éppen csúcsformában, hiszen az ő szintjén az általa lőtt 10 gól a bajnoki címmel együtt sem nagy "vaszisztdasz", szerencséjére Pekerman nem merte őt kihagyni a vb-keretből.

Crespo a németországi tornát, élete harmadik és utolsó világbajnokságát egy nagyon szép góllal és jó játékkal kezdte Elefántcsontpart ellen, majd a szerbek 6-0-s legyilkolásához egy újabb góllal és egy sarokkal adott gólpasszal járult hozzá. Az utolsó csoportmérkőzésre pihenőt kapott a szövetségi kapitánytól, a Mexikó elleni nyolcaddöntőn pedig egy fantomgólt szerzett, hiszen bár a labda Borgetti gyűrött fejéről került a zöldek hálójába, a FIFA Crespónak adta a gólt - az egymilliárd TV-néző legnagyobb csodálkozására... A németek elleni negyeddöntő alatt viszont elpártolt tőle a szerencse, pontosabban elveszett a hazai védők árnyékában, s nem szakadt meg a nagy igyekezetben, hogy gólt szerezzen, tehát igencsak nagy része volt a gauchók korai búcsújában.

Már a torna alatt bátran kijelentette egy interjúban, hogy mindenképpen Milánóban folytatja pályafutását, az Internazionaléban vagy az AC Milanban. A 31 esztendős csatár végül Morattiékkal egyezett meg, a londoni klub két évre adta őt kölcsön, majd ingyen elengedték az Interhez. A három idény alatt az argentin csak eleinte volt kezdő, de így is 20 bajnoki találatot jegyzett. A válogatottban utoljára 2007-ben szereplő Crespo 2009 nyarán a Genoához távozott, és kétéves szerződést kötött, majd a Parmához került. 2011 nyarán felvetődött, hogy a Videotonhoz igazol, de végül maradt aláírt újabb egy évre, 2012 nyaráig.

A világklasszis támadó ezzel kerekre zárta olaszországi karrierjét: 1997 nyarán a Parma csábította át őt a nagy vizen a River Plate-től 4 millió euróért, négy szezon múlva az akkoriban csúcson lévő Lazio már 55 millióért vásárolta meg. Két év múlva, a fővárosiak anyagi csődje miatt az Inter már „csupán” 36 millió eurót adott érte – s összeállt minden idők legdrágább csatársora, a Vieri, Crespo álomduó, akikért 100 millió eurót fizettek fénykorukban – ketten pályafutásuk során összesen 208.5 millió eurót mozgattak meg klubváltásaik során!!!