Elköszönt az 1000. gól gazdája

Nem mindig azt mondta, amit a feljebbvalói szerettek volna. Noha a válogatott közeléből szókimondása miatt tűnt el, pályafutását sérülés miatt kényszerült lezárni - gyakorlatilag már hónapokkal ezelőtt, hivatalosan tegnap. Emmanuel Petit abbahagyta a labdarúgást.

"Már karácsony előtt biztos voltam benne, hogy sohasem nyerem vissza a régi fizikai állapotomat - mondta a 35. életévében járó középpályás a L’Equipe című francia sportnapilapnak adott exkluzív interjújában. - Tudtam, hogy ezzel vége a dalnak. Az operációm után arra figyeltem fel, hogy nem egyforma a két térdem, hogy nem állok stabilan a lábamon. Kezdetben azt hittem, hogy ez csak az ilyenkor szokásos izomgyengeség következménye, de a hosszas rehabilitáció után is gondjaim voltak az irányváltoztatásoknál. Korábban megúsztam a súlyos sérüléseket, de az a három operáció 2003-ban nagyon megviselt. Mindent elkövettem, hogy megfeleljek a hatalmas kihívásnak, de sajnos nem sikerült."

Miután a 2003-2004-es évadban Petit mindössze négy bajnokin léphetett pályára, az ősszel, immár minden klubkötelék nélkül, hetekig együtt edzett az "ágyúsokkal", hogy a sérült Gilberto Silva pótlásával segítségére legyen egykori, még Monacóban megismert mesterének, Arséne Wengernek. A beugrásra végül nem került, nem kerülhetett sor.
A pályafutását védőként kezdő, majd a kilencvenes évek második felében középpályásként kiteljesítő Petit Franciaországban és Angliában is nyert bajnokságot, kupát, szerepelt két európai kupadöntőben, a legemlékezetesebb képeket mégis a válogatottból őrizhetjük róla. Az 1998-as világbajnokság döntőjének utolsó gólját ő szerezte, a bal oldalon kiugorva lőtt a brazilok kapujába, azzal lett 3-0 a franciáknak - egyébként az volt a "kékek" történetének 1000. találata. Alapemberként, immár a franciák - különösen a hölgyek - imádott "Manujaként" érkezett a két évvel későbbi Európa-bajnokságra is, ám a második mecscsen megsérült, azaz az aranyért nem dolgozhatott annyit, amenynyit szeretett volna. Túl a rövid és sikertelen barcelonai kiránduláson, a 2002-es vb-n - Barthez kapus mellett - ő volt az egyetlen, aki hozta a formáját a szárnyaszegett francia csapatban, ám hiába, a torna után kinevezett szövetségi kapitány, Jacques Santini nem számított rá. Petit elkeseredetten kritizálta a szerinte "nem megfelelő embert", nem is kapott többé meghívást a keretbe, 63 válogatott meccsnél megállt a számláló.
"Ha mindig olyan szinten tudtam volna teljesíteni, ahogyan magamtól elvártam, akkor ma én lennék a válogatottsági rekorder Franciaországban. Marcel ugyanis három évvel utánam érkezett - célzott Petit a csúcstartóra, a nemzeti csapattól tavaly elköszönő Marcel Desaillyra (116 meccs). - Mindent egybevetve, büszke vagyok arra, amit elértem, semmit sem sajnálok, leszámítva azt, hogy sérülés miatt kell abbahagynom a játékot, mint Van Bastennek és Hoddle-nak. Egy olyan harcosnak, mint én, nagyon nehéz feldolgozni ezt."