Klekner Hanga megjavította a rúdugrás országos csúcsát

Vágólapra másolva!
2025.07.06. 19:51
null
Klekner Hanga (Fotó: AFP)
Klekner Hanga 458 centiméterre javította vasárnap a női rúdugrás országos csúcsát az Athénban rendezett ezüst kategóriás nemzetközi versenyen.

A magyar szövetség híre szerint a debreceni atléta a hagyományos utcai ugróviadalon első próbálkozására átjutott a 458 cm-es magasságon, amivel egy centit javított saját, tavaly júniusban felállított nemzeti rekordján. A múlt héten a madridi csapat Európa-bajnokságon 430 centimétert ugró Klekner Hanga – aki 800 méteren is rajthoz állt a spanyol fővárosban – a görög fővárosban elért rekordja után elégedetten nyilatkozott a szövetség weboldalának.

„Nagyon szuper verseny volt, Madridhoz hasonlóan meleg, de a jó forma már ott is érezhető volt, csak nem jöttek úgy ki a dolgok – fogalmazott Molnár Krisztina tanítványa. – A madridi nyolcszáz méteres, mosolygós Hangát hoztam magammal. Ma magamért versenyeztem, hogy újra visszajöjjenek az élvezetes és magabiztos ugrásaim. Tavaly is szuper volt a hangulat, most is kitettek magukért. Szóval minden adva volt a jó eredményhez.”

 

Legfrissebb hírek

Molnár Attila Femke Bol edzőjénél folytatja Hollandiában

Atlétika
2025.09.27. 13:18

Atlétika: hazatérésre készül Egyiptomból Annus Adrián – sajtóhír

Atlétika
2025.09.25. 17:58

Atlétika: Szabados Ármin nem tett le az U20-as világrekordról

Utánpótlássport
2025.09.25. 16:30

Ez volt az atlétikai világbajnokság tíz legemlékezetesebb pillanata

Atlétika
2025.09.25. 09:03

Magyarország legnépesebb szabadidős sporteseménye lesz az idei Budapest Maraton Fesztivál

Atlétika
2025.09.24. 08:13

A legjobb cipők kemény felületre – mire kell figyelni?

Atlétika
2025.09.23. 08:58

Mind a négy idei atlétikai világverseny hozott magyar sikert

Atlétika
2025.09.23. 08:49

Léc nélkül – Ballai Attila publicisztikája

Atlétika
2025.09.21. 23:27
Ezek is érdekelhetik