Tigst Assefa megdöntötte a női világcsúcsot a londoni maratonin

Vágólapra másolva!
2025.04.27. 13:35
null
Tigst Assefa (Fotó: Getty Images)
Az etióp Tigst Assefa megdöntötte a női maratoni futás világcsúcsát, mivel 2:15:50 órás eredménnyel megnyerte a vasárnapi londoni versenyt.

Az eddigi világrekordot – a tavalyi, londoni verseny óta – a kenyai Peres Jepchirchir tartotta 2:16:16 órával.

Assefa minden idők leggyorsabb idejét futotta kizárólag nők számára rendezett maratonin, de 25 másodperccel lassabb Paula Radcliffe 2003-as, vegyes mezőnyben elért csúcsánál.

Assefa és a 2021-es londoni győztes kenyai Joyciline Jepkosgeit hihetetlen tempót diktált a vasárnapi verseny elején, majd a tavaly Londonban, illetve a párizsi olimpián is ezüstérmes etióp az utolsó néhány kilométeren megelőzte riválisát, aki 2:18.44-es idővel második lett.

Az olimpiai bajnok holland Sifan Hassan 2:19.00 órával a harmadik helyen végzett.

A férfiaknál a kenyai Sabastian Sawe nyert (2:02:27 ó), aki körülbelül tíz kilométerrel a vége előtt egyéni szökésbe kezdett és sikerrel járt. Ez volt Sawe második maratoni győzelme, először tavaly Valenciában nyert.

A célba a félmaratoni világcsúcstartó ugandai Jacob Kiplimo érkezett másodikként (2:03:37 ó), míg a tavalyi győztes kenyai Alexander Mutiso Munyao ezúttal bronzérmet szerzett (2:04:20 ó).

 

Legfrissebb hírek

EYOF: kilenc érem az ötödik napon Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 21:14

EYOF: két atlétánk is dobogóra állt péntek délelőtt Szkopjéban

Utánpótlássport
2025.07.25. 14:08

EYOF: Varga Iván ezüstérmes rúdugrásban

Utánpótlássport
2025.07.24. 14:31

Egyetemi világjátékok: a vívás utolsó napján nem sikerült a bravúr; női kosarasaink az elődöntőben

Egyéb egyéni
2025.07.22. 22:48

A Nemzeti Atlétikai Központban rendezik a 130. atlétikai magyar bajnokságot

Atlétika
2025.07.22. 14:23

Atlétika: „Tóth Anna évről évre bizonyít”

Utánpótlássport
2025.07.21. 20:45

Simán lefutották Lylest és Tebogót a londoni Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
2025.07.19. 17:27

Kenya büszkesége magyar színekben: új csillag születhet a távfutásban

Atlétika
2025.07.19. 08:27
Ezek is érdekelhetik