Atlétika: Takács Boglárka kétszer is megfutotta az országos csúcsát

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.02.28. 21:39
Fotó: Kovács Péter, archív
Molnár Attila végül nem állt rajthoz az Indoor Tour Gold-sorozatának madridi versenyén, így a jó eredményt ezúttal Takács Boglárka szállította.

AZ UTOLSÓ ÁLLOMÁSÁHOZ ÉRKEZETT az Indoor Tour legmagasabb, Gold kategóriájú sorozata. A helyszín Madrid volt, ahová két magyar sprinterünket, Takács Boglárkát és Molnár Attilát is meghívták. A 400 méter magyar rekordere, Molnár végül nem utazott el a spanyol fővárosba, mert nem szeretett volna kockáztatni egy héttel a fedett pályás Európa-bajnokság előtt. Döntése érthető, hiszen megvan az esélye rá, hogy néhány nap múlva az ő tiszteletére játsszák el a Himnuszt Apeldoornban, ezért nem szeretett volna kockáztatni egy sérülést.

Takács Boglárka a második elődöntőbe kapott besorolást 60 méteren, és a luxemburgi Patrizia van der Weken mögött célba érve beállította saját 7.20 másodperces országos csúcsát. A BHSE versenyzője a fináléban századra azonos időt futott, mint másfél órával korábban – és egy évvel ezelőtt Nyíregyházán –, amivel a negyedik helyet kaparintotta meg. A formája alapján az Eb-n sem lenne tőle elképzelhetetlen a döntőbe jutás.


INDOOR TOUR, GOLD-SOROZAT, MADRID
Férfiak
400 m: 1. Brian Faust (amerikai) 45.74
1500 m: 1. Melese Nberet (etióp) 3:38.22
60 m gát: 1. Enrique Llopis (spanyol) 7.48
Hármasugrás: 1. Lázaro Martínez (kubai) 17.12
Nők
60 m: 1. Patrizia van der Weken (luxemburgi) 7.09, …4. Takács Boglárka 7.20
800 m: 1. Anita Horvat (szlovén) 2:00.35
3000 m: 1. Birke Haylom (etióp) 8:38.45
Rúdugrás: 1. Molly Caudery (brit) 485
Hármasugrás: 1. Leyanis Pérez (kubai) 14.42
Súlylökés: 1. Chase Jackson (amerikai) 19.48

 

Legfrissebb hírek

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
2025.07.11. 23:08

Alakul a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságra

Atlétika
2025.07.11. 09:41

Atlétika: népes magyar csapat utazik a bergeni U23-as Eb-re

Utánpótlássport
2025.07.10. 11:55

Huller Dániel nemzetközi versenyt nyert Olaszországban 800 méteren

Atlétika
2025.07.09. 12:22

Atlétika: Szabados Ármin az U20-as világcsúcsot is ostromolhatja

Utánpótlássport
2025.07.08. 17:40

Böndör Márton már elhiszi, hogy 570-es rúdugró

Atlétika
2025.07.08. 14:49

Klekner Hanga megjavította a rúdugrás országos csúcsát

Atlétika
2025.07.06. 19:51

Gyémánt Liga: Kipyegon tovább javította az 1500 méter világcsúcsát

Atlétika
2025.07.06. 09:32
Ezek is érdekelhetik