Mátó Sára: A családias, támogató légkör elengedhetetlen a sikerhez

– Hogyan kerül egy 400 méter gátas a maratoni mezőnyébe?
– Amellett, hogy szeretem a kihívásokat, a párommal közös baráti társaságból jött az ötlet – válaszolta Mátó Sára. – Elhatározták, hogy egyéniben vagy váltóban lefutják a maratonit. Mivel szeretek hosszúkat futni, és bele is illett az alapozás első szakaszába, ezért mondtam nekik, hogy szívesen csatlakoznék. Szoktam hosszabb távon futni, de a hat-hét kilométert most egy kicsit kibővítettem tizenkét kilométerre.

– Miért éppen Nizza?
– A többiek szerettek volna Magyarországon kívüli nagy versenyen elindulni. Tizenötezres volt a mezőny, nekem is nagy élményt jelentett versenysportolóként részt venni egy tömegsporteseményen és látni, mennyien szeretik a futást. Szép környéken, Nizzából Cannes-ba futottunk a tengerparton, sikerült 4:20 perc körüli ezrekkel teljesítenem a táv rám eső részét. Ez nyilván nem hosszútávfutó-tempó, de egy sprintertől nem rossz. Az edzőm, Kovács Zoltán partner volt ebben, sőt, azt tervezzük, hogy jövő hétvégén a mezeifutó országos bajnokságon is elindulok.

– Ami részben hazai pályán, Gödöllőn lesz. Mekkora szerepe van a jó hangulatú közegnek az idei jó teljesítményében?
– A családias, támogató légkör, ami a MATE-GEAC-nál van, elengedhetetlen az eredményes versenyzéshez. A klubban nemcsak Kovács Zolinál, de Körmendy Katalin csoportjában is egyre több a négyszázas sprinter. Megerősödött az egyesület, és több csoportban is remekelnek a versenyzők a különböző korosztályokban és versenyszámokban.

– Az előző években Kovács Zoltánt az egyik legnyitottabb edzőnek ismertem meg. Mi az, amivel ki tudta húzni önt a mélypontról, ahová a sikeres utánpótlás­évek után került?
– Nagyon sokat köszönhetek neki, egy sportolónak sajátos igényei vannak, amelyeket figyelembe kell venni, hogy mentálisan is bírja a terhelést és ami utána következik. Maximalista embernek tartom magam, ezért elég szigorú tudok lenni magammal. Zoli ezt nagyon jól kezeli, nem támaszt ennek megfelelően pluszelvárásokat, nem az alapján ítél meg, hogy korábban mikor és mit értem el, hanem nagyobb képet néz. Nem olyan edző, aki az utolsó energiákat is kisajtolja a tanítványaiból, az edzésprogramban képes rugalmas lenni. Emellett holisztikus szemlélettel tekint az atlétikára, amiben a pihenés, a regeneráció, a gyógytorna és a pszichológia is olyan fontos, mint a pályán elvégzett munka.

– Mit jelentett önnek, hogy kijutott az Európa-bajnokságra?
– Ugyan voltak kisebb kudarcaim a szezonban, az Eb-kijutás hatalmas siker volt, mert nem a ranglistáról, hanem a kvalifikációs szint teljesítésével harcoltam ki a részvételt. Róma az atlétika szempontjából is álomhely, gyönyörű a környezet és gyors a pálya. Hatalmas lehetőség volt, amit sikerült is kihasználnom. Továbbjutottam az elődöntőbe, amelyben 55.35-re javítottam az egyéni csúcsomat

– A július eleji Gyulai István Memorial után két hónapig nem versenyzett. Tudatosan vágták el ott az idényt?
– Nevezhetjük tudatosnak. Miután nem sikerült kijutnom az olimpiára, felmértük a helyzetet, és úgy döntöttünk, hogy az lesz a legjobb, ha pihenek. Jó formában voltam, de nem akartunk mindent kiadni, inkább meghagytunk belőle jövőre is. A nyáron három hetet pihentem, majd a csapatbajnoki döntőre még odaálltam az egyesületemnek pontokat gyűjteni.

– Milyen célokat fogalmazott meg a következő évekre?
– Mindenképpen 2028-ig tervezek, szeretnék ott lenni Los Angelesben, de az még messze van. Addig is a célom minden nagy világversenyre kijutni. A jövő évi vb-re 54.65 a szintidő, ezt szeretném megközelíteni és kvalifikálni Tokióba. Emellett lesz csapat Európa-bajnokság és universiade is. Mindig erősíti a motivációt, ha több cél van. Aztán 2026-ban megint Eb lesz, amelyen már jó lenne a döntőt megcsípni.