SPAR Budapest Maraton Fesztivál: idén is lesz esélyegyenlőségi futam

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.10.08. 10:59
Szabó László (Fotó: Koncz Márton, archív)
A Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport-szövetsége (FODISZ) idén is megszervezte a hétvégén sorra kerülő 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivál keretében rendezendő esélyegyenlőségi futamot.

A szombati eseményről Szabó László, a FODISZ elnöke azt mondta: a fogyatékossággal élő, mozgásukban korlátozott, illetve a velük szolidáris fiatalokat invitálja egy szimbolikus, 500 méteres táv lefutására.

„A program célja, hogy azok a fogyatékossággal élő gyerekek és felnőttek is átélhessék a versenyzés örömét és izgalmait, akiknek az aktív sportolás nem feltétlenül a mindennapok része” – idézte a Magyar Paralimpiai Bizottságot is irányító Szabó Lászlót a szervezők közleménye, amelyben kiemelték: olyan résztvevőket is várnak, akik támogatásukat szeretnék kifejezni a különleges igényű embertársaik felé, elősegítve a társadalmi integrációt a magyar sport területén.

A házigazdák idén útjára indítják az „Egy lépéssel közelebb” sport tehetségtámogató programot is.

„Magyarországon több ezer olyan fogyatékossággal élő, és hátrányos helyzetű diáksportoló, illetve diákolimpikon él, akik kiemelkedő tehetségük ellenére sem tudják megvalósítani álmaikat, hiszen élethelyzetük csupán korlátozott lehetőségeket tesz elérhetővé. A kezdeményezés célja a hátrányos helyzetű sporttehetségek segítése, amelyet összekötünk a FODISZ esélyegyenlőségi futammal. Minden, a futamon megtett lépés megvásárolható, az ebből befolyt összeget jótékony célra, a tehetséges fiatalok és a velük foglalkozó szervezetek, intézmények támogatására fordítjuk” – írták a szervezők.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik