Atlétáinkat és paraatlétáinkat köszöntötték a hétvégi csapatbajnokság döntője előtt

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.09.13. 14:19
Fotó: Zsigmond László
Péntek délelőtt a budapesti Lantos Mihály Sportközpontban megtartott sajtóeseményen a párizsi olimpia és paralimpia magyar büszkeségei voltak a főszerepben.

EGY-KÉT HIÁNYZÓTÓL ELTEKINTVE a legkiválóbb magyar atléták mind megjelentek a Magyar Atlétikai Szövetség pénteki eseményén, ahol ünnepélyes fogadtatásban részesültek. Párizsban a nyáron előbb Halász Bence lett olimpiai ezüstérmes kalapácsvetésben, majd a paralimpián Ekler Luca megvédte címét távolugrásban, 400 méteren pedig ezüstérmet nyert. Szintén ezüsttel lett gazdagabb távolugrásban Luterán Petra.

„Gratulálok a magyar atlétáknak, 2016 után újból volt érme a magyar küldöttségnek, köszönjük szépen Halász Bencének. Már a tavalyi világbajnokságon is azt hangsúlyoztam, fontos az atlétikában és minden más sportban, hogy legyenek olyan hús-vér példaképek, akik ösztönzik a fiatalokat, akik által meg tudjuk nyerni a fiatalokat ennek a gyönyörű sportágnak. Azt gondolom, ezen a nyáron születtek ilyen példaképek, ez pedig nagyon fontos a sportág jövőjének” – mondta Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára.

Schmidt Ádám a sajtótájékoztatón (Fotó: Zsigmond László)

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke kiemelte, hogy a közel egy évtizednyi szisztematikus sportszakmai tervezésnek köszönhetően a sportágnak itthon sikerült előrelépnie. A párizsi olimpiára a koronavírus-járvány utóhatásaként a megszokott négy helyett hároméves ciklus vezetett. Az összesűrűsödő versenynaptár miatt atlétáinknak már a kvótaszerzéshez is folyamatosan teljesíteni kellett.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a szervezet támogatásáról biztosította a következő ötkarikás ciklusra is a magyar atlétika szereplőit. Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke szerint egyre kiélezettebb a verseny a parasportolók között is, Párizsban csak paraatlétikában 65 ország nyert érmet.

Fotó: Zsigmond László 

Az esemény helyszíne nem volt véletlen, hiszen szombaton és vasárnap ugyanitt, a Lantos Mihály Sportközpontban kerül sor az idei csapatbajnokságra, amelynek pénzdíjazása 58.2 millió forint lesz. Klasszisaink nem csak saját számukban indulnak, Halász Bence súlylökésben is dobókörbe áll, a 400-as Molnár Attila fut 800-on is, Krizsán Xénia pedig diszkoszvetésben is kipróbálja magát.

 

Legfrissebb hírek

A budapesti világcsúcsa után már az újabb rekordra készül Duplantis

Atlétika
2025.08.15. 10:36

Lécek a magasban – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
2025.08.14. 06:30

Schmidt Ádám sportállamtitkárt nevezték ki a 2027-es vizes vb kormánybiztosának

Úszás
2025.08.13. 21:56

Schmidt Ádám: A Sportoló Nemzet Program a közösségi sportot hivatott erősíteni

Egyéb egyéni
2025.08.08. 15:38

Schmidt Ádám: Aktív szerepet vállaltak az U21-es magyar labdarúgók a második fordulóban

Egyéb egyéni
2025.08.04. 11:27

Szalai Ádám: Szigorításról szó sincs, mindenkinek volt ideje megtalálni a maga útját

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:19

Schmidt Ádám: Mindenhol fel kell hívni az emberek figyelmét a sport fontosságára

Egyéb egyéni
2025.07.21. 18:42

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
2025.07.07. 12:10
Ezek is érdekelhetik