Visszavonul az olimpiai bronzérmes cseh gerelyhajító

Vágólapra másolva!
2024.06.24. 15:15
Vitezslav Vesely a 2022-es müncheni Európa-bajnokságon – akkor 4. lett (Fotó: Getty Images)
Bejelentette visszavonulását Vitezslav Vesely, a londoni és a tokiói olimpia cseh bronzérmese, világbajnok és Európa-bajnok gerelyhajító.

 

A 41 éves dobóatléta visszavonulásáról a Cseh Atlétikai Szövetség számolt be hétfőn, de hivatalosan a Zlínben sorra kerülő cseh bajnokságon fog búcsút inteni az élsportnak.

Vitezslav Vesely, aki már két éve nem indult versenyen, a 2008-as pekingi olimpián már döntős volt, majd a 2012-es játékokon bronzérmet nyert. Másfél hónappal a londoni olimpia előtt megnyerte az Európa-bajnokságot Helsinkiben, majd a következő évben a moszkvai világbajnokságon is felállhatott a dobogó legfelső fokára. Ezt követően 2014-ben és 2016-ban is ezüstérmes volt az Eb-n, a 2021-ben megrendezett tokiói ötkarikás játékokon pedig a harmadik helyen végzett. Egyéni rekordja 88.34 méter, amelyet a 2012-es londoni olimpia selejtezőjében ért el.

 

 

Legfrissebb hírek

Orendi Mihály: A rendszertelenségből próbáltam rendszert csinálni

Utánpótlássport
2025.10.17. 16:48

Vásárhelyi Máté és Nyikos Viktória győzött a budapesti maratonin

Atlétika
2025.10.12. 13:42

22 évesen a világ tetején – Armand Duplantis-portré, 2. rész

Képes Sport
2025.10.12. 12:37

Új számra vált a 400 méteres gátfutás klasszisa

Atlétika
2025.10.10. 19:01

Ekler Luca: Igazi türelemjáték volt ez a szezon

Atlétika
2025.10.08. 09:06

Mégsem örök életűek a ’80-as évek űrrekordjai?

Népsport
2025.10.06. 11:00

Paraatlétikai vb: Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

Atlétika
2025.10.04. 10:41

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48
Ezek is érdekelhetik