Krizsán Xénia: Végre a mozgásra koncentrálhatok, nem fáj mindenem

VINCZE SZABOLCS (Róma)VINCZE SZABOLCS (Róma)
Vágólapra másolva!
2024.06.06. 08:36
null
Krizsán Xénia nem vár csodát Rómában, de szeretné megméretni magát (Fotó: Árvai Károly)
A hétpróbázó Krizsán Xénia ezúttal nem gondolkodik eredményben és helyezésben a pénteken kezdődő atlétikai Európa-bajnokság előtt, inkább külön-külön az egyes versenyszámokra koncentrál.

 

Kedvenc versenyén, a götzisi többpróbaversenyen az Európa-bajnokság közelsége miatt nem indult Krizsán Xénia, országos csúcstartó hétpróbázónk, akinek idén eddig az országos bajnokság volt az egyetlen összetett versenye, annak is csak az első napját csinálta végig. Szeretett volna még elindulni a Budapest Openen távolugrásban, de a dereka miatt végül nem vállalta. Edzőjével, Szabó Dezsővel nem is tervezték, hogy az Eb előtt teljesít egy komplett hétpróbaversenyt.

„Ki ne szeretne jól teljesíteni egy Európa-bajnokságon? De korántsem vagyok olyan jó formában, amilyenben lehetnék – mondta a Nemzeti Sportnak Krizsán, aki ennek okaként a sérüléseket említette. – A tavalyi világbajnokság óta nagyon fájt mindkét Achillesem, csak összeszorított foggal tudtam végrehajtani mindent, és az ember hangulatára rányomja a bélyegét, ha nem tudja élvezni a mozgást, mert annyira fáj.”

Edzőjével megegyeztek, hogy mindkét verseny fontos, ám ha súlyozni kell, akkor inkább az olimpiára készülnek, ezért április elején, két edzőtábor között még beiktattak egy regenerációs időszakot, nagyjából két hetet, amikor semmilyen gyors mozdulatot nem tett. Közben gyulladáscsökkentőket szedett, de maga sem hitt benne, hogy időben rendbe jöhet, szerencsére azonban most már fájdalommentesen tud edzeni.

„Nekifutásnál és felugrásnál végre a mozgásra koncentrálhatok, nem arra, hogy mindenem fáj. A sérülés és a kihagyás miatt magasugrásban kicsit le is vagyok maradva, ezért reális vagyok magammal szemben, Rómában nem várok csodát, ám ettől még nagyon szeretném megméretni magamat” – fogalmazott.

Az olimpiai szint még sosem volt ilyen magas, 6480 pont, amit eddig mindössze hatan teljesítettek, és Krizsán Xénia ugyan nincs köztük, valójában nincs is rá szüksége, hiszen nyolcadik helyen áll a világranglistán, vagyis jelen állás szerint nem kell izgulnia, hogy ott lesz-e Párizsban. Aminek a római Eb-n csak annyiban van jelentősége, hogy nincs rajta teljesítménykényszer az olimpiai kijutás miatt.

Bár az ötkarikás játékok előtt foghíjas szokott lenni a kontinensviadal mezőnye, ezúttal nem lesz gyenge, Rómában újra összecsap egymással a világ két jelenlegi legjobb hétpróbázója, a kétszeres olimpiai, világ- és Európa-bajnok belga Nafissatou Thiam és az ugyancsak kétszeres világbajnok brit Katarina John­son-Thompson.

„Pontszámban és helyezésben nem gondolkodom, csak részeredményekben, az egyes versenyszámokban, de összességében az a célom, hogy ami most bennem van, ki tudjam hozni magamból – tette hozzá az MTK Budapest 31 éves versenyzője. – Fizikailag jó állapotban vagyok, erősnek és gyorsnak érzem magam, de ezt az energiát a technikai számokba eddig még nem tudtam úgy belerakni, ahogy szeretném. Az edzésmunka bennem van, ám még idő kell, az Eb és az olimpia között szeretnénk tovább csiszolni.”

A hétpróba küzdelmei rögtön az Európa-bajnokság első napján, pénteken kezdődnek, és másnap fejeződnek be, a mezőnyben három magyar indul, Krizsán Xénia, Nemes Rita és Szűcs Szabina, a csapat szerdán utazott ki Rómába.

A felkészülés során voltak jó és kevésbé jó periódusok, egy sérülés csak utolérte Xénit, de fizikailag jó állapotba került, sőt, súlylökésnél éppen az a probléma, hogy szinte túl erős, ami a technika rovására megy. Hétpróbában két hónap van az Eb és az olimpia között, az előbbi egy állomás az utóbbi felé vezető úton. A gyorsasági munkát éppen csak elkezdtük, ezért egyben tesztverseny is lesz a római Eb, hogy lássuk, hol tartunk önmagunkhoz és a többiekhez képest. Úgy látom, kicsit félti a lábát a magasugrásnál, emlékszem, az edzőm régen azt mondta mindig, a lábad úgy tedd oda elugrásnál, hogy ott víz fakadjon! Azt várom, hogy kicsit Xéni is bátrabb legyen, a magasugrás ráadásul rögtön a második versenyszám, így elviheti jó és rossz irányba is a folytatást. Annyit kértem tőle, hozzuk ki, ami benne van, harcoljon, küzdjön, koncentráljon, ne engedjen el semmit, mert minden számít, és utána ennek megfelelően tudok változtatni az edzésmunkán az olimpia előtt.
NS-vélemény: SZABÓ Dezső, Krizsán Xénia edzője

AZ ATLÉTIKAI EURÓPA-BAJNOKSÁG PROGRAMJA
Péntek. 9.35: diszkosz, férfiak, selejtező, A-csoport. 9.40: hétpróba, nők, 100 m gát. 10.03: súly, nők, selejtező. 10.10: 100 m gát, nők, előfutamok. 10.40: 110 m gát, férfiak, előfutamok. 10.55: diszkosz, férfiak, selejtező, B-csoport. 11.10: hármas, nők, selejtező. 11.35: hétpróba, nők, magas. 11.45: 1500 m, nők, előfutamok. 12.15: diszkosz, nők, selejtező, A-csoport. 12.20: 800 m, férfiak, előfutamok. 12.55: távol, férfiak, selejtezők. 13.05: 3000 m akadály, nők, előfutamok. 13.35: diszkosz, nők, selejtező, B-csoport. 18.35:  20 km gyaloglás, nők, döntő.  18.40: hétpróba, nők, súly. 19.55: súly, férfiak, selejtező. 20.30: magas, nők, selejtező. 21: diszkosz, férfiak, döntő. 21.10: 100 m, férfiak, előfutamok. 21.33: súly, nők, döntő. 21.45: hétpróba, nők, 200 m. 22.20: 4x400 m vegyes váltó, döntő. 22.40: 5000 m, nők, döntő. 
Szombat. 10.05: kalapács, férfiak, selejtező, A-csoport. 10.10: 3000 m akadály, férfiak, előfutamok. 10.40: rúd, nők, selejtezők. 10.50: 100 m, nők, előfutamok. 11.30: kalapács, férfiak, selejtező, B-csoport. 11.45: 400 m, férfiak, előfutamok. 12.10: hétpróba, nők, távol. 12.20: 400 m, nők, előfutamok. 18: 20 km gyaloglás, férfiak, döntő. 18.05: hétpróba, nők, gerely. 19.50: 800 m, férfiak, elődöntők. 20.06: távol, férfiak, döntő. 20.12: 100 m gát, nők, elődöntők. 20.38: 110 m gát, férfiak, elődöntők. 21.02: súly, férfiak, döntő.21.10: 100 m, férfiak, elődöntők. 21.37: diszkosz, nők, döntő. 21.47: hétpróba, nők, 800 m (utolsó szám). 22.08: 100 m gát, nők, döntő. 22.18: 110 m gát, férfiak, döntő. 22.28: 5000 m, férfiak, döntő. 22.53: 100 m, férfiak, döntő. 
Vasárnap. 9: félmaratoni, férfiak, döntő. 9.30: félmaratoni, nők, döntő. 10.05: kalapács, nők, selejtező, A-csoport. 10.45: hármas, férfiak, selejtezők. 11.30: kalapács, nők, selejtező, B-csoport. 11.35: magas, férfiak, selejtező. 11.50: 200 m, férfiak, előfutamok. 12.40: 400 m gát, nők, előfutamok. 13.20: 400 m, férfiak, előfutamok. 20.05: 400 m, nők, elődöntők. 20.30: magas, nők, döntő. 20.38: 400 m, férfiak, elődöntők. 21.05: 100 m, nők, elődöntők. 21.11: kalapács, férfiak, döntő. 21.21: hármas, nők, döntő. 21.35: 200 m, férfiak, elődöntők. 22.04: 3000 m akadály, nők, döntő. 22.27: 800 m, férfiak, döntő. 22.36: 1500 m, nők, döntő. 22.53: 100 m, nők, döntő. 
Hétfő. 10.15: tízpróba, férfiak, 100 m. 10.18: rúd, férfiak, selejtező. 10.25: gerely, nők, selejtező, A-csoport. 10.35: 200 m, nők, előfutamok. 11.05: tízpróba, férfiak, távol. 11.20: 1500 m, férfiak, előfutamok. 11.45: gerely, nők, selejtező, B-csoport. 11.50: 800 m, nők, előfutamok. 12.40: 400 m gát, férfiak, elődöntők. 13.05: tízpróba, férfiak, súly. 13.15: 400 m gát, nők, elődöntők. 19.30: tízpróba, férfiak, magas. 20.15:  rúd, nők, döntő. 21.05: 200 m, nők, elődöntők. 21.33: kalapács, nők, döntő. 21.40: 400 m, férfiak, döntő. 21.50: 400 m, nők, döntő. 22: 3000 m akadály, férfiak, döntő. 22.20: tízpróba, férfiak, 400 m. 22.50: 200 m, férfiak, döntő. 
Kedd. 9.35: tízpróba, férfiak, 110 m gát. 10.10: 800 m, nők, elődöntők. 10.30: tízpróba, férfiak, diszkosz, A-csoport. 10.35: magas, nők, selejtezők. 10.45: 4x400 m váltó, férfiak, előfutamok. 11.15: 4x400 m váltó, nők, előfutamok. 11.35: tízpróba, férfiak, diszkosz, B-csoport. 11.55: tízpróba, férfiak, rúd, A-csoport. 12: 4x100 m, férfiak, előfutamok. 12.30: 4x100 m váltó, nők, előfutamok. 13: gerely, férfiak, selejtező, A-csoport. 13.10: tízpróba, férfiak, rúd, B-csoport. 14.25: gerely, férfiak, selejtező, B-csoport. 19.05: tízpróba, férfiak, gerely, A-csoport. 19.50:  10 000 m, nők, B-döntő. 20.15: tízpróba, férfiak, gerely, B-csoport. 20.35: magas, férfiak, döntő. 20.55: hármas, férfiak, döntő. 21.05: 400 m gát, férfiak, döntő. 21.18: 400 m gát, nők, döntő. 21.30: 10 000 m, nők, A-döntő. 21.36: gerely, nők, döntő. 22.25: tízpróba, férfiak, 1500 m (utolsó szám). 22.53: 200 m, nők, döntő. Szerda. 20.12: 10 000 m, férfiak, B-döntő. 20.20: rúd, férfiak, döntő.  20.28: gerely, férfiak, döntő: 20.54: távol, nők, döntő. 21.06: 4x400 m váltó, nők, döntő. 21.19: 4x400 m váltó, férfiak, döntő. 21.31: 800 m, nők, döntő. 21.44: 10 000 m, férfiak, A-döntő. 22.26: 1500 m, férfiak, döntő. 22.38: 4x100 m váltó, nők, döntő. 22.50: 4x100 m váltó, férfiak, döntő

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik