Halász Bence hozta a kötelezőt, készülhet a döntőre

VINCZE SZABOLCS (Róma)VINCZE SZABOLCS (Róma)
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 23:18
Halász Bence magabiztosan jutott a döntőbe (Fotó: MTI)
A kalapácsvető Halász Bence simán bejutott a döntőbe, a gátfutó Kozák Luca és Kerekes Gréta viszont lemaradt róla, közben az Európa-bajnokságra a sérüléséből épphogy felépülő Krizsán Xénia szép versenyzéssel lett Eb-nyolcadik.

 

CSAK HÁRMAN TELJESÍTETTÉK a férfi kalapácsvetés döntős szintjét az atlétikai Európa-bajnokság második versenynapján, előbb a címvédő lengyel Wojciech Nowicki, majd a másik selejtezős csoportban Halász Bence és az ukrán Mihajlo Kohan, mindhárman elsőre. A másik két magyar kalapácsvető, Rába Dániel és Varga Donát nem jutott be a tizenkettes döntőbe. A római olimpiai stadion másik végében a női rúdugrás selejtezőiben az országos csúcstartó Klekner Hanga 425 centin szállt be, amit másodszorra át is ugrott, de nem volt elégedett, a következő magasságot, 440-et már nem is vitte át, így ő is lemaradt a fináléról.

A hétpróba második versenynapján tizenhatan maradtak versenyben, az első napot ugyanakkora pontszámmal (3598 pont) záró Krizsán Xénia és Nemes Rita centire ugyanakkorát ugrott távolban (631), így továbbra is megegyezett a pontszámuk (4544). Krizsán mindhárom kísérletét kihasználta gerelyhajításban, bár korábbi könyöksérülése miatt csak egyet tervezett, de idénybeli legjobbjával (44.98), a nyolcadik helyről várhatta az utolsó versenyszámot, a nyolcszáz méteres síkfutást. Tavaly mindketten óriásit futottak a budapesti vb-n, ezúttal a középmezőnyben végeztek, így Krizsán 8., Nemes 9., Szűcs Szabina pedig 16. lett.

Ritkán látni olyat, amit a francia Auriana Lazraq-Khlass művelt, aki 2024 májusában döntötte meg egyéni csúcsát 6209 ponttal, a júniusi római Eb-n pedig már 6635 ponttal zárt és ezüstérmes lett, az pedig igen szokatlan ebben a versenyszámban, hogy valaki három héten belül 426 pontot javít az egyéni legjobbján...

A 20 kilométeres férfi gyaloglók döntőjében mindhárom magyar a mezőny végéről küzdötte fel magát, Helebrandt Máté a verseny második felét meghúzta, övé volt az egyik legjobb tempó, és a végén a tizenhatodik helyre gyalogolt be, Venyercsán Bence (20.) és Tóth Norbert (27.) előtt. A női gátfutás elődöntőjében Tóth Anna hatalmasat esett az utolsó gátban, de szerencsére nem sérült meg, a saját lábán ment le a rekortánról, a következő két futamban egyik sprinterünk sem futott jól, a két éve Eb-ezüstérmes Kozák Luca 13.01-gyel, Kerekes Gréta pedig 13.05-tel ért célba, egyik sem volt elég a fináléhoz.

A férfi távolugrás döntőjében a görög Miltiádisz Tentoglu elképesztő volt, kétszer is 865 centis Eb-csúcsot ugrott, de a maradék három érvényes ugrása is 849, 845 és 842 centi volt, ilyen sorozatot a kontinensviadal történetében még senki sem produkált, az olasz Mattia Furlani 838-as U20-as világcsúccsal lett második. A férfiak 100 méteres döntőjében a címvédő és olimpiai bajnok Marcell Jacobs diadalmaskodott.

„Azt a taktikát választottuk, hogy májusban versenyzünk többet, ezáltal hamarabb formába lendülök. Jó lesz visszamenni edzeni, mert érzem, hogy szükségem van rá, és az a fajta versenyző vagyok, aki akkor lesz formában, amikorra kell, jelen esetben augusztusban. Persze jobbat szerettem volna futni, ráadásul nem is kellett extra idő a döntőhöz, ezért csalódott vagyok, de nem szabad annak maradnom. Ez is csak egy verseny volt, és nem szabad, hogy ez az egész hátralévő szezonra rányomja a bélyegét. Dolgozunk tovább és bízom benne, hogy Párizsban összeáll minden.”
KOZÁK Luca gátfutó

– A mosolygásából úgy ítélem meg, nem elégedetlen.
– Úgy érzem, jól tettem, hogy eljöttem az Európa-bajnokságra, mert önbizalmat szereztem, ami már nagyon elveszett az edzések és a felkészülés során. Szerintem sokan már nem is hittek bennem, remélem, ők is látják, hogy azért nincs még vége. Az olimpiára is hagytam tartalékot magamban, ezért elégedettnek kell lennem a mostani eredménnyel. Megbeszéltük az edzőmmel, hogy bármi lesz nyolcszázon, amiért jöttünk, azt megcsináltuk, és azt is látjuk, hogyan tovább.

– Féltette a könyökét, a dobószámokban miért vállalt mégis három dobást?
– Súlylökésben eleve így terveztem, mert ott nem zavart a könyököm, gerelyben viszont tényleg csak egy volt a terv, de valahogy nem éreztem rá a ritmusra, és éreztem, hogy ennél jóval nagyobbat is tudnék dobni. Úgy látszik, visszaerősödött az elszakadt szalagom, és kikönyörögtem edzőmtől, Szabó Dezsőtől, hadd dobjak még. Nem lett akkora, mint terveztem, ám örülök, hogy nem fájdult meg jobban a könyököm, és innentől kezdve nem fogom annyira félteni, mint eddig.

– Nyolcszáz méteren ezúttal a középmezőnyben végzett, pedig az élmezőnyben vagy az élen szokott. Ennyi volt most benne?
– Bevallom őszintén, nem akartam mindenképpen nagyot futni, láttam a pontjaimat, úgy ítéltem meg, nem tudok előrelépni, így a célom az lehet, hogy megőrizzem a pozícióm, ez sikerült. Nem akartam benne lenni a bunyóban, és azt sem tudtam, ki mennyire akar majd rohanni. Nem volt tervben, hogy egyéni csúcsot fussak. Ha otthon valaki azt mondta volna, nyolcadik leszek az Eb-n, elfogadtam volna, nyilván ennél az olimpián sokkal több kell, mert a versenyszámban nyakunkon van a korosztályváltás.

Krizsán Xénia: Önbizalmat szereztem, ami már nagyon elveszett


ATLÉTIKAI EB
Férfiak. 100 m. Európa-bajnok: Marcell Jacobs (Olaszország) 10.02, 2. Chituru Ali (Olaszország) 10.05, 3. Romell Glave (Nagy-Britannia) 10.06. 400 m. Előfutamok: Wahl Zoltán (magyar) nem ért célba (nem jutott be a döntőbe). 5000 m. Eb: Jakob Ingebrigtsen (Norvégia) 13:20.11, 2. George Mills (Nagy-Britannia) 13:21.38, 3. Dominic Lokinyomo Lobalu (Svájc) 13:21.61. 110 m gát. Eb: Lorenzo Ndele Simonelli (Olaszország) 13.05, 2. Enrique Llopis (Spanyolország) 13.16, 3. Jason Joseph (Svájc) 13.43, ...21. Szeles Bálint (magyar) 13.83 (nem jutott be a döntőbe). 3000 m akadály, előfutamok: ...28. Palkovits István (magyar) 8:47.32 (nem jutott be a döntőbe). 20 km gyaloglás. Eb: Perseus Karlström (Svédország) 1:19:13, 2. Paul McGrath (Spanyolország) 1:19:31, 3. Francesco Fortunato (Olaszország) 1:19:54, ...16. Helebrandt Máté (Magyarország) 1:23:22, ...20. Venyercsán Bence (Magyarország) 1:24:08, ...27. Tóth Norbert (Magyarország) 1:30:02. Távol. Eb: Miltiádisz Tendóglu (Görögország) 865 – új versenycsúcs, régi: 852, Tendóglu (görög) 2022, 2. Mattia Furlani (Olaszország) 838 – új U20-as világcsúcs, 3. Simon Ehammer (Svájc) 831. Súly. Eb: Leonardo Fabbri (Olaszország) 22.45 – új versenycsúcs, régi: 22.22, Günthör (svájci) 1986,  2. Filip Mihajlevic (Horvátország) 21.20, 3. Michal Haratyk (Lengyelország) 20.94. Kalapács, selejtezők: ...2. Halász Bence (magyar) 77.84 (bejutott a döntőbe), ...23. Rába Dániel (magyar) 72.52 (nem jutott be a döntőbe), ...29. Varga Donát (magyar) 70.78
Nők. 100 m gát. Eb: Cyréna Samba-Mayela (Franciaország) 12.31 – új versenycsúcs, régi: 12.38, Donkova (bolgár) 1986, 2. Ditaji Kambundji (Svájc) 12.40, 3. Pia Skrzyszowska (Lengyelország) 12.42, ...16. Kozák Luca (magyar) 13.01 (nem jutott be a döntőbe), ...18. Kerekes Gréta (magyar) 13:05, Tóth Anna (magyar) az elődöntőben nem ért célba (nem jutott be a döntőbe). Rúd, selejtezők: ...22. Klekner Hanga (magyar) 425 (nem jutott be a döntőbe). Hétpróba. Eb: Nafissatou Thiam (Belgium) 6848 – új versenycsúcs, régi: 6823, Ennis-Hill (brit) 2010, 2. Auriana Lazraq-Khlass (Franciaország) 6635, 3. Noor Vidts (Belgium) 6596, ...8. Krizsán Xénia (Magyarország) 6218, 9. Nemes Rita (Magyarország) 6174, ...16. Szűcs Szabina (Magyarország) 5965

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik