Ezüstéremmel és csúcsdöntésekkel hangolt az olimpiára Világos Adriana

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
Vágólapra másolva!
2024.06.13. 19:52
Világos Adriana ezüstérmes lett a római Eb-n (Fotó: Getty Images)
A gerelyhajító Világos Adriana a római Európa-bajnokságon nemcsak megismételte a két évvel ezelőtti bravúros szereplését, amikor Münchenben a kontinensbajnokságon a dobogó második fokára állhatott fel, hanem ezúttal még az olimpiai szintet is teljesítette a Topolyai Sport Club atlétikai szakosztályának kishegyesi versenyzője, aki így biztosan ott lesz a párizsi ötkarikás játékokon.

„Amikor megláttam a harmadik dobásom eredményét, elsőre én magam sem hittem el”– mondta a Topolyai Sport Club labdarúgó-akadémiáján rendezett sajtótájékoztatón a mindössze 20 éves versenyző, aki a harmadik sorozatban 64.42 méterre dobta a gerelyt, s ennek az eredménynek köszönhetően szerezte meg az ezüstérmet. A dobogó legfelső fokára az osztrák Victoria Hudson állhatott fel, aki húsz centiméterrel dobott nagyobbat Világosnál (64.62 méter), a bronzérem pedig a norvég Marie-Therese Obsté lett (63.50 méter).

„Azt tudtam, hogy jó formában vagyok, és hogy egy jó dobással meglesz a dobogó, s ez jelentős önbizalmat is adott a döntőben” – nyilatkozta Világos, aki hozzátette, hogy egy nagyon rövid pihenő után júniusban még egy, júliusban két versenye lesz, utána pedig következik az első olimpiai részvétele.

„Az, hogy éremesélyes voltam, terhet tett a vállamra, de ezzel sikerült megbirkóznom, aminek nagyon örülök. Az egyéni rekord, ami egyben szerb országos csúcs is, további önbizalmat ad a jövőre, s amennyiben a sérülések elkerülnek, akkor az olimpián is sikerül majd hoznom azt az eredményt, amire képes vagyok, s ezzel elégedett leszek” – mondta Világos, aki kitért arra is, hogy a szervezés nem volt épp a legtökéletesebb.

„Az első és a második dobásomkor is figyelnem kellett a futókat, s ilyen körülmények között nagyon nehéz maximálisan koncentrálni” – közölte a gerelyhajító, aki szerint az olimpián nagyon erős lesz a mezőny, mert az európaiakon kívül másik kontinensekről is érkeznek remek gerelyhajítók.

 

Legfrissebb hírek

Orendi Mihály: A rendszertelenségből próbáltam rendszert csinálni

Utánpótlássport
2025.10.17. 16:48

Vásárhelyi Máté és Nyikos Viktória győzött a budapesti maratonin

Atlétika
2025.10.12. 13:42

22 évesen a világ tetején – Armand Duplantis-portré, 2. rész

Képes Sport
2025.10.12. 12:37

Új számra vált a 400 méteres gátfutás klasszisa

Atlétika
2025.10.10. 19:01

Ekler Luca: Igazi türelemjáték volt ez a szezon

Atlétika
2025.10.08. 09:06

Mégsem örök életűek a ’80-as évek űrrekordjai?

Népsport
2025.10.06. 11:00

Paraatlétikai vb: Luterán Petra ezüstérmes távolugrásban

Atlétika
2025.10.04. 10:41

„Ez egy nagyon nehéz folyamat volt” – Szilágyi Réka a visszavonulásáról

Atlétika
2025.10.03. 17:48
Ezek is érdekelhetik