Atlétika: Kerekes Gréta nagyszerű futással jutott Eb-elődöntőbe

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
• RÓMA
Vágólapra másolva!
2024.06.07. 15:22
Kerekes Gréta nagyszerű futással elődöntős (Fotó: MASZ)
Tizenhárom magyar állt rajthoz vagy dobókörbe pénteken, a római atlétikai Európa-bajnokság első napjának délelőttjén, de csak néhányuknak sikerült jól a versenye.

 

A napot hétpróbázóink kezdték, és egyiküknek sem alakult rosszul az első két száma, a 100 méteres gátfutás és a magasugrás, egyedül Krizsán Xénia miatt kellett izgulni, de csak hogy a második számnál hogy mennyire bírja a terhelést a bokája, de végül nem volt gond.

„Rettentően féltem a magasugrástól, hogy fájni fog a lábam, és sajnos fájt is – mondta lapunknak Krizsán Xénia. – Már a melegítésnél éreztem, filóztam is rajta, mi legyen, mert az olimpia előtt nem szeretnék megsérülni, de végül ugrottam. Eleinte sok rontott kísérletem volt, nem mertem odarakni a lábamat, mert fájt a bokám, kicsit káosz volt az egész, és 174 centi után azt a döntést hoztuk az edzőmmel, hogy ennyi elég volt. Biztos vagyok benne, hogy kelleni fog majd a nagyobb magasság is később, de most nem rossz ez az eredmény, tegnap úgy feküdtem le, hogyha 174-et ugranék, csúcs lenne.”

Az MTK Budapest sportolója hozzátette, a fájdalom a folytatásban nem fogja hátráltatni, de most visszamegy a hotelbe, pihentetni és jegelni fogja. Az első nap a másik két hétpróbázónknak, Nemes Ritának és Szűcs Szabinának sem indult rosszul, mindannyian a középmezőnyben várják a folytatást.

Őket a gátfutó Kerekes Gréta követte, aki simán továbbjutott a szombat elődöntőbe száz méter gáton, jó futással és 13.02-es idővel, amivel ugyan csak negyedik lett az előfutamában, de messze az volt a leggyorsabb. Ugyancsak továbbjutott Szeles Bálint is 110 méter gáton, de a többi magyar versenyző, Huller Dániel és Vindics Balázs (mindkettő 800 méter), Veiland Violetta és Beregszászi Renáta (mindkettő súly), Szikszai Róbert és Kerekes Dóra (mindkettő diszkosz), Eszes Dániel (100 méter gát) valamint Urbán Zita (3000 m akadály) is búcsúzott a tovább küzdelmektől.

Délután hat magyar áll majd rajthoz, Fekete Fédra a magasugrás selejtezőjében teszi próbára magát, öten viszont már rögtön a döntőben indulnak, az Eb-bronzérmes Madarész Viktória, Récsei Rita és Spiller Tiziana 20 kilométeres gyaloglásban, Wagner-Gyürkés Viktória és Vindics-Tóth Lili Anna pedig ötezer méteres síkfutásban.

Krizsán Xénia előzetesen tartott a magasugrástól (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

KEREKES GRÉTA: EGY VILÁGVERSENYEN MINDIG AZ ELSŐ KÖR A LEGNEHEZEBB

– Mennyit adott ki magából az első futamon?
Nem tartalékoltam, szerintem egy világversenyen mindig az első kör a legnehezebb válaszolta Kerekes Gréta. –  Hárman vagyunk magyarok száz gáton, és már meg sem lepődöm azon, hogy nekem kell eggyel többet futni, pedig vezetem a magyar ranglistát tizenhárom másodpercen belüli idővel. Nem panaszkodom, mert ilyen a rendszer és ilyen a sport, el kell fogadni, de valahogy mindig úgy alakul, hogy nekem kell extrán bizonyítanom.

– De talán nem is olyan rossz, hogy eggyel többet kellett futnia.
– Az olimpia évében minden futásnak örülök, főleg egy Európa-bajnokságon. Élveztem, pedig nem volt ideális, a rajtot nagyon jól elkaptam, de nagyon gyors a pálya, ezért egyre közelebb kerültem a gátakhoz, a negyedik-ötödikbe beleakadtam, a többiek pedig utolértek. Meg is ijedtem, hogy többet nem hibázhatok, mert ez egy előfutam, nekem pedig tovább kell jutnom, és onnantól elkezdtem még jobban fókuszálni a mozgásra.

– Mit érzett, mikor negyedikként ért célba?
Először rossz érzés fogott el, hogy negyedik lettem, és esetleg nem lesz elég, de aztán felnéztem a kivetítőre, és láttam, hogy nem volt ez egy lassú futás. Bizakodni kezdtem, hogy nem én futottam lassan, hanem a lányok voltak mellettem gyorsak, nekik jobban kijött a lépés.

– Meglesz a tizenhárom másodpercen belüli idő, amivel elégedett lenne?
Az előfutam reggel volt, ami nem ideális, és így is 13.02-re voltam képes, úgyhogy érzem, maradt még bennem. Nyilván mindennek össze kell állnia szombaton, de bízom benne, hogy ugyanígy ki tudom hozni a maximumot magamból, és ugyanilyen mosolygósan távozhatok a pályáról.

ATLÉTIKA
EURÓPA-BAJNOKSÁG, RÓMA
1. nap, éremosztás 5 számban
Esti program (Tv: M4 Sport)
18.35: NŐI 20 KM GYALOGLÁS (Madarász Viktória, Récsei Rita, Spiller Tiziana)
18.40: női hétpróba, súlylökés (Krizsán, Nemes, Szűcs)
20.30: női magasugrás, selejtező (Fekete Fédra)
21.00: FÉRFI DISZKOSZ, DÖNTŐ
21.33: NŐI SÚLYLÖKÉS, DÖNTŐ
21.45: női hétpróba, 200 m (Krizsán, Nemes, Szűcs)
22.20: 4x400 m MIX VÁLTÓ, DÖNTŐ
22.40: NŐI 5000 M, DÖNTŐ (Wagner-Gyürkés Viktória, Vindics-Tóth Lili Anna)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik