Öt kontinens atlétái a vasárnapi budapesti versenyen

Vágólapra másolva!
2024.05.23. 11:49
Kozák Luca is indul Budapesten (Fotó: Szabó Miklós, archív)
Öt kontinens 31 országából érkeznek atléták a Kontinentális Kör vasárnapi bronzkategóriás budapesti versenyére, amely az utolsó kvalifikációs lehetőség az Európa-bajnoki szint teljesítésére.

Spiriev Attila, a verseny sportszakmai vezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, 17 nemzetközi számot rendeznek a Lantos Mihály Sportközpontban, és a mintegy 150 induló fele hazai résztvevő lesz.

A legnevesebb magyar atléták közül a kalapácsvető Halász Bence, 100 m gáton Kozák Luca, 400-on Molnár Attila, 100-on és 200-on pedig a sprinter Takács Boglárka is rajthoz áll.     

A 14.30 órakor kezdődő programban a legnagyobb név a négyszeres Európa-bajnok brit Adam Gemili lesz, aki 100 méteren indul. Erős mezőny várható a két gátas számban: 110 m gáton Szeles Bálint, Szűcs Valdó és Eszes Dániel legnagyobb ellenfele a kubai Roger Irribarne, az Afrika-csúcstartó dél-afrikai Antoni Alkana és a kétszeres fedett pályás Ázsia-bajnok kazah David Jefremov lesz, 100 m gáton az Eb-ezüstérmes Kozák Luca, Kerekes Gréta és Tóth Anna összemérheti tudását az amerikai Amber Hughes-szal, aki idén 12.54 mp-et is futott. Női 800 méteren a kétszeres Eb-aranyérmes ukrán Natalia Krol, női gerelyhajításban pedig a szintén Európa-bajnok Christin Hussong is jelezte részvételét.

Spiriev Attila kiemelte, ez a verseny a magyar atléták érdekében jött létre, a műsort úgy alakították, hogy minden számban legyen hazai induló. Jelezte, vasárnap zárul a júniusi római Eb kvalifikációs időszaka, így ez az utolsó lehetőség a szintteljesítésre.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke hangsúlyozta, jó esély van rá, hogy az Eb-n és a párizsi olimpián is olyan létszámban tud részt venni a magyar atlétika és olyan eredményeket ér el, ami megfelel az elvárásoknak. Hozzátette, a MASZ sportszergyártót váltott, így a magyar atléták 4F-ben indulnak a két csúcseseményen.

Gyulai Miklós felhívta a figyelmet a MASZ környezetvédelmi és fenntarthatósági törekvéseire, melynek értelmében a MASZ rövid és hosszú távú környezet- és klímavédelmi stratégiát készít és valósít meg tagszervezetei intézményeiben, kiemelt sporteseményein és atlétáik kommunikációs bevonásával.

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: Pandur Huba 43 éves U18-as országos csúcsot döntött meg

Utánpótlássport
2025.03.02. 19:01

Halász Bence jó formában kezdte az idényt

Atlétika
2025.03.01. 20:18

Atlétika: Szentgyörgyi Zita most az U20-as ob-n futott 400-as csúcsot

Utánpótlássport
2025.03.01. 20:04

Videó: Duplantis újabb világcsúcsot döntött rúdugrásban

Atlétika
2025.03.01. 10:22

Atlétika: Takács Boglárka kétszer is megfutotta az országos csúcsát

Atlétika
2025.02.28. 21:39

Atlétika: egy éve még nem futott 400 métert, most ő a bajnok

Utánpótlássport
2025.02.25. 18:47

Sulyán Alexa hatalmas országos csúccsal győzött 200 méteren a fedett pályás atlétikai ob-n

Atlétika
2025.02.23. 18:15

Illovszky Dominik egyetlen századra az Eb-szinttől

Atlétika
2025.02.22. 20:03
Ezek is érdekelhetik