Luterán Petra hetedik lett 200 méteren a paraatlétikai vb-n

Vágólapra másolva!
2024.05.25. 12:32
Luterán Petra (Fotó:IPC)
Luterán Petra bejutott a 200 méter döntőjébe, melyben a 7. helyen végzett szombaton, a para-atlétikai világbajnokság záró napján, a japán Kóbéban, ahol öt érmet nyert a magyar csapat.

A viadal honlapja szerint a T47-es kategóriában szereplő 26 éves sportoló a délelőtti előfutamokból futammásodikként került be a fináléba, melyben egyéni csúcsot jelentő 26.22 másodperces eredménnyel ért célba a 7. pozícióban.

A tatabányai atléta egészen kiemelkedően szerepelt a vb-n, 400 méteren és távolugrásban egyaránt bronzérmet nyert és valamennyi számában óriási egyéni csúcsot produkált. A 200 méteres távon 27.34 másodperces legjobbal érkezett Japánba, és szombaton ezt már az előfutamban több mint egy másodperccel megjavította, majd a 26.27-es időn a döntőben további öt századot faragott.

A magyar csapat öt éremmel, két arannyal és három bronzzal zárta a világbajnokságot, melyen Ekler Luca a T38-as kategóriában 100 méteren és távolugrásban is diadalmaskodott, Biacsi Ilona pedig a T20-as kategóriában végzett a harmadik helyen 1500 méteren.

 

Legfrissebb hírek

Atlétika: Ekler Luca rajthoz áll a 60 méteres betétfutamban a fedett pályás Eb-n

Atlétika
2025.03.05. 17:49

Magyar érmek a kerekesszékes vívók brazíliai világkupáján

Egyéb egyéni
2025.02.24. 11:18

Koszorúzással emlékeztek az elhunyt paralimpiai bajnokokra

Egyéb egyéni
2025.02.22. 19:39

Lenyomatot adtak paralimpiai bajnok úszóink

Úszás
2025.02.22. 16:17

Hosszabbított a Vasassal a paralimpiai bajnok Illés Fanni

Úszás
2025.02.22. 11:29

Magyar Parasport Napja – közösségi együttlét a fogyatékkal élők világának megismeréséért

Egyéb egyéni
2025.02.21. 18:59

Közeleg a magyar parasport ünnepe

Egyéb egyéni
2025.02.12. 12:59

Magyar Parasport Napja: kajakosok az idei nagykövetek

Egyéb egyéni
2025.02.05. 10:40
Ezek is érdekelhetik