Madarász Viktória: Az olimpia szép befejezés lenne

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.28. 14:00
Madarász Viktória (Fotó: Szabó Miklós)
Madarász Viktória elmondása szerint óriási lépést tett az olimpiai indulás felé azzal, hogy vasárnap Békéscsabán 1:30:54 órás eredménnyel nyerte meg a 20 kilométeres országos gyalogló bajnokságot.

Az Eb-bronzérmes atléta az M1 aktuális csatornának úgy nyilatkozott, a verseny előtt titkon abban bízott, hogy 1:31 perc alatti eredményt tud elérni, de formája alapján edzőjével az 1:31 és 1:32 közötti időt lőtték be.

„Én nagyon örülök, hogy ilyen körülmények között ezt sikerült kihozni magamból, ez egy óriási lépés az olimpiai kvalifikáció felé” – fogalmazott az újpesti gyalogló, Madarász Viktória, aki a római Európa-bajnokság szintjét teljesítette.

Hozzátette, Párizsban 48-an állhatnak rajthoz, mostani idejével a 42. a ranglistán. Kiemelte, június 30-ig, a rangsor zárásáig még sok minden történhet, a gyalogló szezon csak most indul, jól kell tervezni, hogy milyen versenyeken hogyan lehet pontokat gyűjteni, ezért júniusig nem is szeretne a ranglistával foglalkozni.

„Szeretnék ott lenni a negyedik olimpiámon, ez a huszonakárhány éves karrierem lezárása lenne igazából. (...) Szép befejezés lenne mindenképpen” – mondta.   

A júniusi Eb-ről úgy fogalmazott, mivel most vissza kell szoknia 35 kilométerről 20 kilométerre, Rómában még kipróbálhatnak új dolgokat a verseny alatt, ez bele fog férni, hogy topformában legyen az olimpiára.

 

Legfrissebb hírek

Enyingi Patrik: Volt egy kis hiba a váltásnál, majdnem szívinfarktust kaptam

Atlétika
23 órája

Atlétika: triplázott a téli szezonban az Ikarus két dobólánya

Utánpótlássport
Tegnap, 15:47

Gödöllői középiskolások nyerték a „Magyarok az olimpiákon” című olimpiatörténeti vetélkedőt

Egyéb egyéni
Tegnap, 15:20

Brisbane 2032: krokodilok és erős áramlat a kajak-kenu versenyek tervezett helyszínén

Kajak-kenu
Tegnap, 13:05

Huszonnyolcezer indulót várnak a 19. Ultrabalatonra

Atlétika
Tegnap, 11:39

Atlétika: Magyar Szabolcs az U18-as világranglista élére állt

Utánpótlássport
2025.03.26. 14:29

Botswana atlétikai világbajnokságot rendez

Atlétika
2025.03.26. 10:09

Atlétika: „Az edzésmódszerekben lehet és kell fejlődni” – Kiss Tamás

Utánpótlássport
2025.03.25. 20:48
Ezek is érdekelhetik