Sportrádió: Krizsán éremesélyes lehet Párizsban, ha... – Szabó Dezső

Vágólapra másolva!
2024.01.03. 10:49
null
Szabó Dezső bizakodik Krizsán jó olimpiai szereplésében (Fotó: Nemzeti Sport)
Az Év Sportolója Gálán a legjobb három női sportoló közé bekerült hétpróbázó, Krizsán Xénia edzője, a korábbi kiváló többpróbázó, Szabó Dezső a Sportrádió Hazafutás című műsorában többek között arról is beszélt, hogy nem számított rá, hogy tanítványa a budapesti világbajnokságon elért negyedik helyével odaérhet a legjobbak közé.

„Nagyon megtisztelő dolog, hogy egy atléta egy világbajnoki 4. hellyel odakerülhet az Év Sportolója-választáson a legjobbak közé. Tudjuk, hogy a sportágak összehasonlíthatatlanok, vagy legalábbis nagyon nehéz összehasonlítani őket, éppen ezért is csodálatos érzés ez számomra. Azt mondhatom, hogy egyikünk sem számított erre” – fogalmazott Szabó Dezső, maga is egykori tízpróbázó, kétszeres olimpikon, olimpiai negyedik helyezett, kétszeres Eb-ezüstérmes, nem mellesleg pedig Krizsán Xénia edzője.

„Meglepetésekkel teli volt a 2023-as év. Kezdve azzal, hogy nálunk volt a világbajnokság, ami egy olyan élmény volt a pályán, az edzőnek és a sportolónak is, hogy az elképesztő. Persze azért Xénia éve nem volt zökkenőmentes, voltak betegségei, sérülései. Ha nem itthon lett volna a vébé, akkor ki tudja, mi történt volna az év során, hogyan tudtunk volna a világbajnokság előtt két hónappal igazán komoly edzéseket végezni, vagy hogyan tudott volna fókuszálni. Úgy érzem, az, hogy hazai pályán volt a vébé, sokat segített, átlendítette őt egy-egy holtponton” – mondta Szabó.

Krizsán jelenleg ugyan nem biztosította még az olimpiai kvótáját, de Szabó elég valószínűtlennek tartja, hogy tanítványa lemaradjon a párizsi játékokról.

„Igazából nem sietünk sehova. Egy ponttal maradt le az olimpiai szintről, ám a hetedik helyen áll a világranglistán, és nem tudom elképzelni, hogy ne kerüljön be a ranglistáról. A hetedik helyről nem lehet ilyen rövid idő alatt kicsúszni az első 24-ből. Türelmesen, nyugodtan készülünk, most például Tenerifére megyünk edzőtáborozni, aztán majd meglátjuk, hogy alakul az idei év. Az biztos, hogy ha a sérülések és a betegségek elkerülik Xénit, akkor éremért harcolhatna az olimpián, de azért ez nagyon nehéz, mert hét számról, hétpróbáról beszélünk és mindegyiknek ott kéne lennie a helyén. Ha az egyéni számokat összeadjuk, akkor bőven éremesélyes lehet, de itt egyetlen versenyről, egy egyszeri alkalomról van szó. Ha el tudja végezni azt az edzésmunkát, amit terveztünk, akkor éremért harcolhat” – próbált előretekinteni a nyári olimpiára Szabó.

A teljes beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.

Legfrissebb hírek

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

Nem lenne meglepő, ha Kirsty Coventry lenne a NOB elnöke – Fábián László

Egyéb egyéni
2025.02.25. 20:33

Schmitt Pál: Ha fenntartható olimpia a cél, kevés új beruházással, abban szinte mi élen járunk

Egyéb egyéni
2025.02.19. 08:12

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

„Bennem van, hogy nem nyertünk az olimpián, és nem tudom, hogy el fog-e múlni” – Szatmári András a Sportrádióban

Egyéb egyéni
2024.12.22. 13:59

Szilágyi Zoltán: A debreceni közönségtől biztosan megkapjuk a támogatást az Eb-n

Kézilabda
2024.11.18. 17:33

Krizsán Xénia és Halász Bence az év legjobb atlétája, elbúcsúztatták a visszavonuló Pars Krisztiánt

Atlétika
2024.11.15. 21:34
Ezek is érdekelhetik