Atlétika: Molnár Attila futamgyőzelme Ostravában

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2024.01.30. 19:00
Molnár Attila összesítésben második lett (Fotó: Magyar Atlétika/FB)
Molnár Attila 46.28 másodperccel megnyerte futamát férfi 400 méteren kedd este a nemzetközi atlétikai szövetség (WA) arany kategóriájú ostravai fedett pályás versenyén.

 

Az olimpiai szinttel büszkélkedő magyar sprinter, Molnár Attila a csehországi versenyen a második futamban szerepelt és jó ritmusban kezdett, ám az első kör végén összeakadt a külső pályáról elé vágni igyekvő cseh Matej Krsekkel. A kisebb lökdösődés után mindkét futó kiesett a ritmusból, melyet előbb a hazai kedvenc vett fel újra, így a harmadik kanyar után az élre állt. Molnár ugyanakkor nem szakadt le, a célegyenes elején kilépett riválisa mellé és lehajrázta.

Az FTC atlétája – aki másfél hete, Nyíregyházán 46.22 mp-re javította a tető alatti magyar csúcsot – 46.28 másodperces eredménnyel ért célba az első helyen, de láthatóan bosszantotta a futamban történt incidens.

A verseny legjobb 400-as idejét a korábbi futamban első, szintén cseh Vit Müller érte el 46.26 másodperccel.

A viadal másik magyarja, a rúdugró Klekner Hanga három centimétert javított idei legjobb eredményén, s 433 centiméteres ugrásával a hatodik helyet szerezte meg.

 

Legfrissebb hírek

Enyingi Patrik: Volt egy kis hiba a váltásnál, majdnem szívinfarktust kaptam

Atlétika
2025.03.27. 19:55

Az Európa-bajnok Molnár Attila vb-negyedik lett 400 méteren

Atlétika
2025.03.22. 14:37

Szűcs Szabina és Krizsán Xénia is a legjobb nyolcban zárt, Molnár Attila ismét bejutott a vb-döntőbe

Atlétika
2025.03.21. 14:47

Fedettpályás atlétikai vb: Molnár Attila döntős, Enyingi Patrik búcsúzott 400 méteren

Atlétika
2025.03.21. 14:23

Molnár Attila futamgyőzelemmel kezdett a fedett pályás vb-n

Atlétika
2025.03.21. 08:11

Molnár Attila: Összeért az álom és a valóság – pénteken kezdődik a fedett pályás atlétikai világbajnokság

Atlétika
2025.03.20. 11:05

Ember a rekortánon – N. Pál József publicisztikája

Atlétika
2025.03.16. 23:30

„Molnár Attila mint az atlétika nagykövete? Szerintem már az” – Gyulai Miklós

Atlétika
2025.03.12. 22:47
Ezek is érdekelhetik