Budapest Maraton: Novák Katalin köztársasági elnök is indul

Vágólapra másolva!
2023.10.13. 17:38
null
Novák Katalin a BSI közleménye szerint az utolsó 12 kilométert teljesíti (Fotó: Dömötör Csaba)
Novák Katalin köztársasági elnök is az indulók között lesz a szombaton és vasárnap sorra kerülő 38. Spar Budapest Maraton fesztiválon.

A szervező BSI pénteki tájékoztatása szerint Novák Katalin nagynénjét kíséri el az eseményre. A 70 éves Gergely Edit élete 41., egyben utolsó maratonját futja majd. Budapesten kezdte, bejárta a fél világot és most Budapesten fejezi be a maratoni pályafutását. Gergely Edit a köztársasági elnök nagynénje, aki megszerettette vele a futást – áll a közleményben.

Novák Katalin – aki maga is teljesítette már a Budapest Maratont – most egy négyfős családi stafétában, az édesanyjával és két unokahúgával együtt segíti a búcsúfutást.

„Az elnök az utolsó, 12 kilométer közös teljesítésével hálálja meg azt a példamutatást, aminek köszönhetően maga is aktív, sportos, mozgással teli életet tud élni” – írta a BSI.

A legidősebb férfi maratonista a 79 éves csongrádi Kiss Ferenc, a legidősebb női maratonista pedig a 75 éves szlovák Eva Seidlova lesz vasárnap. Az összes táv legidősebb futójaként a kisújszállási 87 éves Fehér Károly indul, aki a négyfős maratonstafétában fut 10 km-t. A legidősebb résztvevő ugyanakkor a gödöllői gyalogló, a 88 éves Sztarenszky Tiborné lesz.

A Budapest Maraton fesztiválra 22 100 futó érkezik 96 országból és 945 hazai településről.
A szervezők több mint 80 ezer liter vízzel, 3600 liter izotóniás itallal, 600 liter Pepsi Colával, 150 kilogramm szőlőcukorral és 23 000 darab banánnal készülnek az eseményre.

Az ELTE Lágymányosi Campusánál kialakított versenyközpontjában szombaton 8 órakor kezdődik a program, a maraton vasárnap 9 órakor rajtol.

Legfrissebb hírek

A magyar sport ünnepe: ilyen volt a 66. M4 Sport – Az Év Sportolója Gála

Egyéb egyéni
2024.01.13. 13:07

Az Év Sportolója Gála: „Sportszerűségből is példamutató” – Novák Katalin videóban emlékezett vissza a Szilágyi Áronnak átadott díjra

Egyéb egyéni
2024.01.12. 10:53

Az Év Sportolója Gála: Novák Katalin díjátadóként vesz részt az eseményen – még 4 nap

Egyéb egyéni
2024.01.04. 13:26

Videó: Ne csak szurkoljunk, mozduljunk is! Legyen 2024 a mozgás éve is! – Novák Katalin

Egyéb egyéni
2024.01.01. 11:00

Novák Katalin a sportról is beszélt újévi köszöntőjében

Egyéb egyéni
2024.01.01. 09:07

Kora reggel dobálta a ziccereket Novák Katalin

Kosárlabda
2023.11.24. 12:32

Képek: Novák Katalin meglátogatta Puskás Ferenc melbourne-i szobrát

Minden más foci
2023.10.24. 09:22

Atlétika: Novák Katalin jelére rajtoltak a maratoni futók

Atlétika
2023.10.15. 17:38
Ezek is érdekelhetik