Budapest Maraton: húszezer feletti nevezést vár a BSI

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.03. 10:56
null
Fotó: Budapest Maraton/Facebook
Húszezer feletti nevezést vár a szervező BSI az ország legnagyobb szabadidősport eseményén, október 14-15-én. A budapestiek mellett 815 hazai településről és 93 országból érkeztek már jelentkezések a 38. Spar Budapest Maraton fesztiválra.

 

Az európai nagyvárosi maratonok egyik úttörőjeként 1984 óta zajló esemény idén a Budapest 150 ünnepi programsorozat kiemelt rendezvénye – tájékoztatta a BSI az MTI-t kedden.

A futók a világ egyik legszebb maratoni útvonalán, a Duna két partján, két világörökségi helyszínt érintve teljesíthetik a 42.195 kilométeres távot. Az útvonal ismét érinti a Lánchidat és a pesti belvárost, a Bajcsy-Zsilinszky utat, az Andrássy utat és a mezőny elhalad az Operaház előtt is.

A külföldiek közül legtöbben Nagy-Britanniából neveztek (360 fő), őket a franciák (300) és az olaszok (250) követik. A szomszédos országok közül Szlovákia, Románia is 200 fő feletti csoportokkal képviselteti magát. Százötvennél többen neveztek Lengyelországból, Németországból, Spanyolországból, Izraelből és Írországból is. Népes futóközösségek várhatók Európán kívülről is, például Brazíliából, Japánból, Kanadából és a Fülöp-szigetekről. A legegzotikusabb országok, ahonnan nevezés érkezett: Indonézia és Zimbabwe.

A szombat hagyományosan a futófesztivál családi napja lesz rövidebb távokkal az ELTE Lágymányosi Campus környékén. A maraton vasárnap 9 órakor rajtol a Pázmány Péter sétányról.

Legfrissebb hírek

Műúszás: tizenkettedik lett a Barbócz, Bastianelli kettős rövidprogramban a vk-szuperdöntőn

Úszás
2024.07.05. 13:12

Budapest rendezi az új atlétikai világversenyt 2026-ban

Atlétika
2024.06.03. 11:32

Schneller Domonkos a Magyar Kerékpáros Szövetség új elnöke

Kerékpár
2024.05.30. 16:10

Közérdekű munkára ítélték az atlétikai világbajnokságot megzavaró férfit

Atlétika
2024.05.30. 15:08

Budapest vagy Bécs lehet a helyszín, ha elviszik Athénból az Ekl-döntőt – NS-infó

Európa-konferencialiga
2024.05.11. 17:22

Varázslatos, talán sosem volt világ

Egyéb egyéni
2024.05.09. 19:19

Elkezdődött a regisztráció a budapesti sakkolimpiára

Egyéb egyéni
2024.04.18. 13:37

„A mai öttusa krémje biztosan ellátogat hozzánk” – közeledik a budapesti világkupaverseny

Egyéb egyéni
2024.04.18. 12:48
Ezek is érdekelhetik