Atlétika: jövőre 15 versenyt rendeznek a Gyémánt Ligában

Vágólapra másolva!
2023.09.26. 09:39
null
Jövőre 15 versenyt rendeznek a Gyémánt Ligában (Fotó: Getty Images)
A szervezők hétfő esti bejelentése szerint a GyL-idény – amelyet 2029-ig az M4 Sport közvetít – két kínai versennyel indul majd Hsziamenben és Sanghajban április 20-án és 27-én, míg a brüsszeli, kétnapos zárás szeptember 13-14-én lesz.

A Gyémánt Ligának idén is 15 állomása lett volna, ám a sanghaji viadalt később törölték, mert a Covid-járvány miatt nem készült el időben a stadion rekonstrukciója. A távol-keleti városban jövőre így 2019 óta először lesz GyL-verseny.

A sorozat első európai állomás május 30-án, Oslóban lesz.

Kevesebb mint egy évvel a párizsi olimpia előtt edzőt váltott Lamont Marcell Jacobs, a 100 méteres síkfutás címvédője

A 29. születésnapját kedden (ma) ünneplő olasz sprinter az ötkarikás játékokig Rana Reiderrel készül majd Floridában – jelentette be az olasz atlétikai szövetség.
„A változás időnként szükséges, világklasszis atlétákkal fogok együtt dolgozni” – mondta a szervezet közleményében Jacobs, aki múlt héten közölte, hogy véget ért a közös munkája azzal a Paolo Camossival, aki két évvel ezelőtt Tokióban olimpiai bajnoki címre és Európa-csúcsra vezette.
Jacobs a mostani idényben rengeteg sérüléssel küzdött, a budapesti világbajnokságon így is az elődöntőig jutott, míg a szintén olimpiai bajnok olasz 4x100-as váltóval ezüstérmet nyert.
A párizsi ötkarikás játékokat július 26. és augusztus 11. között rendezik, az atléták augusztus 1-től versenyeznek a francia fővárosban.
(MTI)

A 2024-es Gyémánt Liga-versenyek:
Április 20.: Hsziamen
Április 27.: Sanghaj
Május 10.: Doha
Május 19.: Rabat
Május 25.: Eugene
Május 30.: Oslo
Június 2.: Stockholm
Július 7.: Párizs
Július 12.: Monaco
Július 20.: London
Augusztus 22.: Lausanne
Augusztus 25.: Szilézia
Augusztus 29.: Róma
Szeptember 5.: Zürich
Szeptember 13-14.: Brüsszel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik