Atlétika: edzőt vált a Budapesten döntőbe sem jutó Fred Kerley

Vágólapra másolva!
2023.09.27. 13:28
null
Az idei budapesti vb-n nem jutott döntőben 100 méteren, edzőt vált Fred Kerley (Fotó: Getty Images)
Edzőt vált Fred Kerley, a férfi 100 méteres síkfutás tavalyi világbajnoka, aki az idei budapesti vb-n nem jutott be a klasszikus vágtaszám döntőjébe.

 

A 28 éves sprinter eddig a granadai Alleyne Francique irányításával készült Texasban, keddi bejelentése szerint viszont a jövőben Los Angelesbe költözik, ahol a 1992-es barcelonai olimpia 400 méteres bajnoka, Quincy Watts lesz az edzője.

„A változtatás mindig kockázatos, különösen az olimpiát megelőző évben, de a megérzésem azt súgta, hogy Watts edző iránymutatása mellett dolgozzak tovább” – írta Kerley közösségi oldalán.

Quincy Watts – aki Barcelonában a 4x400 méteres amerikai váltóval is diadalmaskodott – eddigi legnevesebb tanítványa Rai Benjamin, aki férfi 400 gáton a tokiói olimpián, illetve a 2019-es dohai és a 2022-es eugene-i vb-n is második lett, míg a magyar fővárosban harmadik volt augusztusban, a 4x400-as stafétával pedig olimpiai és kétszeres világbajnok.

Francique vezetésével Kerley 2019-ben 400-on nyert vb-bronzot, majd a tokiói játékokon már 100-on lett ezüstérmes. A eugene-i vb-n diadalmaskodott, és a budapesti világbajnokságról sem tért haza üres kézzel, mivel tagja volt a győztes amerikai sprintváltónak.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Atlétika: országos csúccsal Eb-döntős a férfi váltónk

Atlétika
2024.06.11. 23:49
Ezek is érdekelhetik