Atlétikai vb: Tentoglu az utolsó repülésével nyerte meg a távolugrást

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.08.24. 21:18
null
Tentoglu a budapesti légtérben (Fotó: MTI)
Utolsó ugrásával (852 centiméter) a görög Miltiadisz Tentoglu nyerte meg a férfi távolugrás csütörtök esti döntőjét a budapesti atlétikai világbajnokságon.

 

Miltiadisz Tentoglu az első sorozatban megadta az alaphangot, 850 centiméterre repült. Nagy riválisa, a közvetlenül utána ugró jamaicai Wayne Pinnock vette a lapot, 840-es kísérlettel válaszolt, majd a második sorozatban – amikor a görög belépett – ő is 850-ig szállt, és jobb második ugrása segítségével átvette a vezetést.

Két sorozat után még négy ugró neve mögött állt nyolcassal kezdődő szám: további két jamaicai, Carey McLeod (827) és Tajay Gayle (817), a kínai Vang Csia-nan (805) és a svéd Thobias Montler (800) ugrotta meg a nyolc métert.

Tentoglu a harmadik (839), majd az ötödik (830) sorozatban is megközelítette addigi legjobbját, de csak megközelítette, ami nem ért volna aranyat – viszont maradt még egy kísérlete. De még milyen: utolsóra 852 centimétert repült – előzés az élen! Pinnocknak is volt egy utolsó esélye, de „csak” 838 centit ugrott, ezen az estén ez csak az ezüstéremhez volt elég.

Az utolsó sorozatban Gayle is nagyot ugrott, 827-et, ezzel a harmadik-negyedik helyen holtverseny alakult ki, és a második ugrás Gayle-nek kedvezett – ő lett a bronzérmes.

Tentoglu nem akármilyen gyűjteményt mondhat magáénak: egyszerre birtokolja az olimpiai, a világ- és az Európa-bajnoki címet szabadtéren, valamint a világ- és a kontinensbajnoki címet fedett pályán!

Németh Mátyás a selejtezőben beállította egyéni legjobbját (779), de nem jutott tovább, összesítésben a 19. lett.

ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
FÉRFI TÁVOLUGRÁS
Világbajnok:
Miltiadisz Tentoglu (Görögország) 852 cm
2. Wayne Pinnock (Jamaica) 850 cm
3. Tajay Gayle (Jamaica) 827 cm
4. Carey McLeod (Jamaica) 827 cm
5. Vang Csia-nan (Kína) 805 cm
6. Thobias Montler (Svédország) 800 cm

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt, Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43

Atlétikai vb: Venyercsán Bence 32., Spiller Tiziana 36. lett a 20 kilométeres gyaloglásban

Atlétika
2025.09.20. 08:17

Atlétikai vb: Világos Adriana bejutott a gerelyhajítás döntőjébe

Atlétika
2025.09.19. 14:31

Atlétikai vb: 18 századon múlt, hogy Sydney McLaughlin-Levrone csodát tesz

Atlétika
2025.09.18. 16:11

Bátori Lilianna a 20. helyen végzett a női magasugrásban

Atlétika
2025.09.18. 14:15

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Portugál siker 1500 méteren, Takács Boglárka 200-on is búcsúzott az atlétikai vb-n

Atlétika
2025.09.17. 16:19
Ezek is érdekelhetik