Atlétikai vb: óriási vb-csúcs a végén, svéd arany a diszkoszvetőknél

Vágólapra másolva!
2023.08.21. 22:00
null
Daniel Stahl – immár aranyéremmel a nyakában (Fotó: Török Attila)
A Budapesten zajló atlétikai világbajnokságon a szám olimpiai és 2019-es világbajnoka, a svéd Daniel Stahl nyerte meg a férfi diszkoszvetést, miután az utolsó sorozat utolsó dobásánál új világbajnoki csúcsot jelentő 71.46 méterre dobta a szert, amivel megelőzte az utolsó előtti dobásával élre ugró szlovén Kristjan Ceht.

A selejtezőt megnyerő 2019-es világbajnok és a tokiói olimpián győző svéd, Daniel Stahl nem kapkodta el a döntő elejét, hiszen első kísérletével még csak feliratkozott a táblára, a másodikkal pedig fellépett ugyan a dobogóra, de a harmadik próbálkozását elrontotta, ráadásul vissza is csúszott a negyedik helyre.

Bezzeg a szlovén Kristjan Ceh: 68.31-gyel kezdett, majd közel egy métert javítva bejelentkezett az aranyért, amit már-már a zsebében érezhetett, ám a negyedik körben Stahl tíz centivel megelőzte – más nsem jutott 69 méter fölé. Aztán a szlovén még visszavágott a verseny utolsó előtti dobásával, addig egyedüliként 70 méter fölé vetette a diszkoszt: 70.02-t mértek.

Ekkor jött viszont Stahl, aki utolsó dobásával valami egészen elképesztő dobást eresztett meg, s a szer végül 71.46 méterre szállt, ami hatalmas világbajnoki csúcs, Virglius Alekna 2005-ös 70.17-es dobását adta át a múltnak – akinek a fia most a harmadik helyen zárt.

AZ UTOLSÓ KÉT DOBÁS

ATLÉTIKAI VB
FÉRFI DISZKOSZVETÉS

1. Daniel Stahl (Svédország) 71.46 – világbajnoki csúcs
2. Kristjan Ceh (Szlovénia) 70.02
3. Mykolas Alekna (Litvánia) 68.85

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt (videó), Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik