Atlétikai vb: óriási meglepetés, „ismeretlen” amerikai nyerte a női diszkoszt

Vágólapra másolva!
2023.08.22. 22:31
null
Talán még ő sem gondolta volna, hogy világbajnoki címet ünnepelhet (Fotó: Getty Images)
A budapesti atlétikai világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését hozta a női diszkoszvetés döntője, amelyet a nemzetközi szinten gyakorlatilag ismeretlennek számító amerikai Lualuaga Tausaga nyert meg. A 69.49 méteres dobását a finálé ötödik sorozatában érte el, amire a többieknek már nem volt válaszuk.

 

Sokáig most is úgy tűnt, hogy a selejtezőből ötödik legjobb eredménnyel a döntőbe jutó hawaii születésű Tausaga megmaradt a korábbi szintjén, hiszen 52.28-as bemutatkozó dobásával a 12. helyen állt. Aztán a harmadik sorozatban nagyot javított, közel 13 méterrel dobott jobbat, amivel felugrott az ötödik helyre. Az utolsó előtti sorozatban aztán jött a bomba meglepetés: Tausaga remekül engedte el a szert, amely 69.49-nél landolt, ezzel pedig nemcsak több mint négy métert(!) javított egyéni legjobbján, hanem a verseny élére is ugrott.

A vetélytársak az utolsó körben már nem javultak, így Tausaga két vb-12. hely után teljesen váratlanul győzött, pályafutása legnagyobb győzelmét érve el.

ATLÉTIKA VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
NŐI DISZKOSZVETÉS
DÖNTŐ

1. Lualuaga Tausaga (Egyesült Államok) 69.49 m
2. Valarie Allman (Egyesült Államok) 69.23
3. Pin Feng (Kína) 68.20

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Sebastian Coe reméli, hogy megtelik a tokiói stadion a 2025-ös atlétikai vb-n

Atlétika
2024.10.04. 15:55

Szabó Nóra: szeretnék kijutni a jövő évi világbajnokságra

Atlétika
2024.09.30. 10:28

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21
Ezek is érdekelhetik