Atlétikai vb: Mintha minden Kovács az unokatestvérem lenne – Joe Kovacs

Vágólapra másolva!
2023.08.20. 09:08
Mint ismert, az egyesült államokbeli Ryan Crouser nyerte meg a férfi súlylökés döntőjét a budapesti atlétikai világbajnokság szombat esti programjában. A magyar származású amerikai Joe Kovacs bronzérmes lett, majd az NSO Tv-nek is nyilatkozott.

– A nagyapja révén magyar felmenői is vannak. Milyen érzés volt Budapesten versenyezni?
Nagyon különleges! Még arra is emlékszem, amikor gyerekként a nagypapámmal Szentpéterfán jártunk, és boldoggá tesz, hogy amikor Magyarországon van versenyem, a rokonokkal is találkozhatok. Még az utcán is megállítottak, sok sikert kívántak, volt, aki mondta, hogy Kovácsnak hívják – a vezetéknevem nagyon gyakori önöknél. Kicsit azért sajnálom, hogy nem dobtam nagyobbat, de jó verseny volt, élveztem.

– Jobban izgult, mint egyébként szokott?
Éreztem nyomást a vállamon amiatt, mert a közönség nekem szurkolt, amit szerettem volna jó teljesítménnyel meghálálni. Mivel Ryan oregoni, tavaly inkább őt támogatták a nézők Eugene-ben, ezúttal én érezhettem magamat hazai pályán. Nem kezdtem jól a versenyt, de végül sikerült huszonkét méter fölé jutnom.

– Kétszeres világbajnokként tud örülni a bronzéremnek is?
Annak tudok, hogy újabb érmet szereztem, már a hetediket nagy világversenyen, de mégiscsak a bronz a legkevésbé fényes, jó lenne visszatérni legalább az ezüsthöz… Elégedett nem vagyok, de az arannyal sem lennék feltétlenül, mert mindig jobb szeretnék lenni. Egyre magasabbra helyezzük a lécet, egyre nehezebb is átvinni, ám örülök, hogy részese lehetek ennek a folyamatnak.

19. ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST
Férfi súlylökés
Világbajnok:
Ryan Crouser (Egyesült Államok) 23.51
2. Leonardo Fabbri (Olaszország) 22.34
3. Joe Kovacs (Egyesült Államok) 22.12
Tóth Balázs kiesett a selejtezőben.

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt (videó), Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó)

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Sebastian Coe reméli, hogy megtelik a tokiói stadion a 2025-ös atlétikai vb-n

Atlétika
2024.10.04. 15:55

Szabó Nóra: szeretnék kijutni a jövő évi világbajnokságra

Atlétika
2024.09.30. 10:28

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21
Ezek is érdekelhetik