Atlétikai vb: Krizsán a 10. helyen áll hétpróbában a magasugrás után

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2023.08.19. 14:50
null
Krizsán Xénia a 10. helyen áll hétpróbában a magas ugrás után (Fotó: MTI)
Véget ért a magasugrás a hétpróbázóknál. Nemes Rita és Krizsán Xénia is 177 centit ugrott legjobbként, így mind a ketten 941 ponttal gazdagodtak.

„Ria, Ria, Hungária!”

Már szombat délelőtt kitettek magukért a magyar szurkolók a Nemzeti Atlétikai Központban – képzelhetjük, milyen lehetett ilyen hangulatban rajthoz állni az első versenyszám első futamában. A hétpróbázó Krizsán Xéniát saját bevallása szerint a sírás kerülgette, annyira meghatódott a közönség támogatásától, a hazai világbajnoksággal járó izgalmat ráadásul a szeszélyes időjárás is fokozta, az eső miatt ugyanis egyórás csúszással kezdődött a program.

Futásán viszont a feszültség legkisebb jele sem érződött, 100 gáton jól rajtolt, és futamában másodikként célba érve megközelítette egyéni legjobbját, 13.48 másodperces ideje 1053 pontot ért. A magasugrásnál vastaps váltotta fel az üdvrivalgást, Krizsánnak pedig lendületet adott a biztatás, 162-től 174 centiméterig minden magasságot elsőre vitt át. Nem sok hiányzott, hogy a 177 is elsőre sikerüljön, de másodikra átvitte Krizsán, aki a 180-at már nem tudta megugrani, így 941 ponttal zárt, és két versenyszám után a 10. helyen áll.

Nem törődöm vele, hogy hányadik vagyok, igazából csak a nyolcszáz előtt és a végén számít a helyezés – hangsúlyozta Krizsán. – Hatalmas élmény itthon versenyezni, kis híján el is sírtam magam, hogy ennyien kijöttek szurkolni. Kaotikusan indult a nap, sokáig nem tudtuk, lesz-e csúszás, de nem áztunk, mert bejöhettünk a stadion alatti fedett részre, amelyet csak mi, többpróbázók használhatunk. Sietni kellett a bemelegítéssel, aztán amikor beléptem a stadionba, nagyon jó érzés fogott el. A futásommal meg vagyok elégedve, világversenyeken nem szoktam ilyen jól kezdeni, és magasugrásban is az idei legjobbamat teljesítettem.”

A másik magyar indulónak, Nemes Ritának is jól sikerült az első két szám, 13.63 másodperces gátfutása után magasugrásban a 171-et harmadikra vitte át, és végül Krizsánhoz hasonlóan 177 centiméterrel zárt. A nézők megtapsolták Nemest, ő meg a közönséget – a kétszeres magyar bajnok hétpróbázó a 14. helyről várhatja a folytatást.

Nem mentek igazán jól a magasugróedzések, ezért tartottam a második számtól, de a közönség energiája hozzátett a teljesítményemhez – mondta lapunknak Nemes. – A melegítőpályán szakadt az eső, még nem tudtam átszellemülni, aztán a fedett pályán már igyekeztem csak a futásra koncentrálni. Amikor megérkeztünk a stadionba, idegenek is kiabálták a nevemet, ami csodálatos érzés volt.”

Az esti programban a súlylökéssel és a 200 méteres síkfutással folytatják a hétpróbázók a világbajnokságot, addig a pihenésre és a regenerációra kerül a hangsúly.

Hoztam kispárnát, szemfedőt és füldugót is, megpróbálok kicsit aludni, de mindenekelőtt ebédelek, mert reggel hétkor ettem utoljára – árulta el programját kérdésünkre Krizsán. – Relaxálok, lazítok, aztán már jöhetünk is vissza a stadionba – így, hogy egyszer már megtapasztaltam a verseny hangulatát, talán nem kerülget majd a sírás a fantasztikus szurkolóktól.”

 

Az atlétikai vb-ről a Nemzeti Sportot a helyszínről tudósítja: Csinta Samu, Németh Andrea, Patai Gergely, Vincze Szabolcs, Nagy-Pál Tamás (videó), Pusztai Viola (videó), Szabóky Zsolt (videó), Árvai Károly (fotó), Szabó Miklós (fotó), Török Attila (fotó).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik