Atlétikai vb: három magyar a legjobb tízben a nevezési listán

Vágólapra másolva!
2023.08.11. 13:09
null
Halász Bence remek formában várja a világbajnokságot (Fotó: Getty Images)
Az idei legjobb eredmények alapján három magyar induló található versenyszámában az első tíz között a jövő szombaton rajtoló budapesti világbajnokság nevezési listája alapján.

A nemzetközi szövetség (WA) honlapján megjelent lista szerint a legjobb magyar ebből a szempontból az Európa-bajnoki ezüstérmes és vb-bronzérmes kalapácsvető, Halász Bence. A szombathelyiek klasszis dobója 78.27 méteres ez évi legjobbjával ötödik az indulók között. Csupán az olimpiai címvédő lengyel Wojciech Nowicki (81.92 m), az amerikai Rudy Winkler (80.88 m), az ukrán Mihajlo Kohan (79.37 m) és a kanadai Ethan Katzberg (78.73 m) előzi meg.

Szintén előkelő helyen áll a sorban a 19 éves, friss U20-as Eb-győztes gerelyhajító, Herczegh György. Az FTC tehetsége júliusban dobott óriási egyéni és országos csúcsot, 84.98 méteres eredményével nyolcadik a vb-re nevezettek között. A szám idei legjobbja a tavalyi vb-n harmadik cseh Jakub Vadlejch, aki egyedüliként jutott 89 méter fölé (89.51 m) a világon.

A 2023-as eredmények alapján a hétpróbázó Nemes Rita található még a legjobb tíz között számában. Szabó Dezső tanítványa mindhárom idei hétpróba-versenyén 6000 pont felett zárt, legjobbját, 6222 pontot a júniusi összetett országos bajnokságon produkálta, ami a kilencedik az indulói listán.

A többiek közül az Európa-bajnoki ezüstérmes Kozák Luca 12.72 másodperces eredményével a 22. a 100 m gátasok sorában, míg az olimpiai bronzérmes Márton Anita 23. a női súlylökők között 18.40 méterrel.

A világbajnokságon 202 ország (csapat) 2187 atlétája vesz részt, a nevezettek között rekordszámú, 63 magyar sportoló szerepel.

Legfrissebb hírek

A szakadó esőben is izgalmas döntőkkel, versenycsúcsokkal zárult az atlétikai vb

Atlétika
2025.09.21. 15:25

Világos Adriana a 8. lett, óriási döntők férfi 800-on és női 5000-en

Atlétika
2025.09.20. 16:43

Atlétikai vb: Venyercsán Bence 32., Spiller Tiziana 36. lett a 20 kilométeres gyaloglásban

Atlétika
2025.09.20. 08:17

Atlétikai vb: Világos Adriana bejutott a gerelyhajítás döntőjébe

Atlétika
2025.09.19. 14:31

Atlétikai vb: 18 századon múlt, hogy Sydney McLaughlin-Levrone csodát tesz

Atlétika
2025.09.18. 16:11

Bátori Lilianna a 20. helyen végzett a női magasugrásban

Atlétika
2025.09.18. 14:15

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Portugál siker 1500 méteren, Takács Boglárka 200-on is búcsúzott az atlétikai vb-n

Atlétika
2025.09.17. 16:19
Ezek is érdekelhetik